Mark Beaumont, a britek távolsági kerékpárosa Verne regényét vette alapul, és sikerült megvalósítani célját.

Beaumont már egyszer körbetekerte a Földet, 2008-ban 194 napra volt szüksége, igaz, akkor egyedül volt, nem igazán segítette senki. A rekordot azóta többször megdöntötték, 123 napra faragták le, ezen javított nem kicsit a 34 éves kerekes.

Naponta 16 órát tekert, az átlaga 386 kilométer volt, és mindössze 5 órát aludt. Július 2-án indult Párizsból, átbiciklizett Európán, érintette Oroszországot, Mongóliát és Kínát, majd Ausztráliát és Új-Zélandot is. Ezután Észak-Amerikában folytatta, végül Portugália és újra Franciaország következett.

  • Az útja: Kétszer bukott, egyszer pedig fogászati segítségre volt szüksége, ezeket leszámítva a terv szerint haladt. Azt mondta, most csak a tekerésre kellett figyeljen, nagyszerű csapat segítette. És persze óriási kaland volt ez a 79 nap.

(BBC)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Kilenc év után nyert meccset rendes játékidőben a magyar hokiválogatott az elit-vb-n

Szoboszlai Dominik még soha nem volt ennyire boldog

Bognár György udvari bolondoknak nevezte a Fradi elnökét

További cikkeink a témában
Itt az élő bizonyíték, hogy a jövő elkezdődött – és te is részese lehetsz
Hirdetés