Komoly kihívással kezdi a Player Running Club a futószezont: körbe futjuk a Balatont!

Példát mutatunk neked azzal, hogy nemcsak papolunk a futás szépségéről, hanem meg is mutatjuk, hogyan érdemes művelni. A Player Running Club idei futószezonjának első állomása a 9. Spuri Balaton Szupermaraton, ahol mi négyfős csapatban négy nap alatt futjuk körbe a Balatont. Igen, jól emlékszel, ez közel 200 km! Futottunk már hasonló versenyen, ott egy napunk volt, de tízen voltunk a távra. Ez teljesen másfajta kihívás, ahol a téli álomból épp csak kivergődő testünket kell majd napról-napra újra feltölteni, hogy akarja a futást.

A csütörtöktől péntekig fejenként napi 15-22 km-es távot kell lenyomnunk, és ez azért nem kicsit veszi igénybe a szervezetet, de megpróbáljuk csapatmunkával túlélni, és a lényeg úgyis az, ahogy jó móka legyen, rekordokat nem akarunk dönteni, inkább coubertini céljaink vannak. Meg persze magyar focis: 110%-ot nyújtani, csúszni-mászni, felszántani a futópályát, kicsit idényeleji formával.

A lelkesen készülő csapat (öten készültünk, négyen futunk)

Szóval csütörtök, péntek, szombat és vasárnap a Balaton Szupermaratont toljuk meg. Időközben igyekszünk majd mindenről beszámolni. És biztos, hogy kedvet fogunk neked csinálni, hogy legközelebb már nemcsak a monitor mögül figyeld te is az eseményt, hanem velünk együtt told te is. Kemények vagyunk és megcsináljuk, minden anya büszke lehet ránk.

Infókat ITT találsz a 9. Spuri Balaton Szupermaratonról. Ha kisebb távval kezdenéd, nézd meg a Vivicittát. Ott akár 2 kilométeres futásra is nevezhetsz. És még egy jó hírünk van: ha kedved érzel a futáshoz, de nincs elég bátorságod, hogy elkezd, írj nekünk. Talán te leszel a kiválasztott, akit a Player Running Club felkészít élete első futóversenyére! Klikk ide, és írj nekünk e-mailt!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Alig hisszük el, melyik európai klubhoz igazolhat Cristiano Ronaldo

A francia elnök maximális nyomásgyakorlással próbálja elérni, hogy Mbappé ott legyen az olimpián

Itt egy újabb futballista, akinek kiemelkedően alacsony a fájdalomküszöbe

További cikkeink a témában