Atlétika

Az atlétikán belül vannak versenyszámok, melyek roppant masszív, de mégsem túl sok izomzatot igényelnek. Olyan pont jót, formásat. Ilyen például a rövidtávfutás, vagy a hármasugrás. Hogy miért pont ez a kettő? Mondjuk Michelle Jenneke miatt:

És Marija Sestak miatt:

Műkorcsolya, jégtánc

Férfiembernek kevés ennél unalmasabb, érdektelenebb sportág létezik a világon: díszes ruhába bújtatott, vastagon mázolt képű emberek vonaglanak a jégen zenére. Szerencsésebb esetben, amikor épp nem jégtáncot nézünk, legalább ugranak, pörögnek, ki ne ismerné a leszúrt Rittberger fogalmát. Ráadásul pontozásos sportág, így aztán az nyer, aki szimpatikus a zsűrinek, tiszta Csillag születik. Igen ám, de a jégen csúszkáló leányok legtöbb esetben baromi csinosak, sokszor a nyakukba teszik a lábukat, a páros gyakorlatoknál meg elég gyakori az erotikus jellegű egymásba gabalyodás. Szóval ezért.

Röplabda

Na ez már nem egy jégtánc, itt még a meccsek is jók, hát még a csajok. Izmos hátsók, feszes combok, szűk tornaalsók, mosolygós, helyes sportolólányok.

Strandröplabda

Dettó, mint a röpi, azzal a plusszal, hogy még kevesebb a ruha, szabadban játsszák, homokban fetrengenek az általában bombatestű lányok. Néha egymáson is. Kit ne érdekelne ez?

Tenisz

Anna Kurnyikovának sokat köszönhetünk, az orosz teniszező kicsit dögösebb volt, mint amennyire jó játékos, pedig bizony nem volt ügyetlen, a tízben is volt a világranglistán. Mégis mindenki úgy emlékszik rá, mint a valaha volt legszexisebb sportolóra. Nem véletlenül. De nem csak ő tűnt ki külsejével, láthattad már nálunk kevés ruhában Marija Kirilenkót és Caroline Wozniackit is, és a román Simona Halep is kitűnt valamivel a tömegből (azóta megműttette magát, nem volt alkalmas sportolásra ez a méret):

Úszás

Ami a tenisznek Kurnyikova, az az úszásnak Amanda Beard. A ritka formás és szerencsére eléggé extrovertált, de legalábbis semmiképp sem szégyenlős amerikai úszónő jó hírét vitte a sportágnak azok körében is, akik kevesebb figyelmet szenteltek rá korábban. Amanda levetkőzött, nem egyszer.

De mondjuk Stephanie Rice miatt is érdemes az úszásra fókuszálni.

Szörf

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a világ legszexibb sportága a szörf. Egészen hihetetlen testi adottságokkal bírnak a szörfös csajok, viszonylag gyakori, hogy fürdőruhában tűnnek fel, és szerencsére nem ritka, hogy jó minőségű, mondjuk GoPro-videóval jelentkeznek, ahol falatnyi bikiniben egyensúlyoznak a hullámokon.

Lingerie Football League

Ez egy elég furcsa bajnokság, az a gyanúnk, hogy eleve azért találták ki, mert szexi. És akkor majd kocsányon lógó szemekkel bámulják a férfinépek a fehérneműs küzdelmet. Szerintünk maga a meccsszituáció cseppet sem erotikus, valóban a lányok jó része csinos, valóban fehérneműben csatáznak, de sokkal inkább az a szexi, amikor épp nem megy a meccs. A bemelegítés, a nézelődés, az összeölelkezés.

Foci

Kevés aszexuálisabb dolog létezik annál, mint amikor nők fociznak. Európai, gurulófocit. Mindenféle nőiesség elveszik, összerúgják egymást ezek a helyes lányok, stoplis, sípcsontvédő, és még a mezcsere is ritka. Arról nem beszélve, hogy a jó focihoz szokott szemünket eléggé bántja a lassított felvételnek tűnő tempó. Csakhogy ezek a sportolónők amúgy az életben elég csajosak ám, és szerencsére akad köztük jó néhány, aki ezt meg is mutatja. Alex Morgan (fent) és Hope Solo (lent) mellett is van még pár szexi puma, meg is mutattuk már őket.

Szinkronúszás

Ez az a sportág, ahol olykor percekig csak lábakat látunk. Na de milyen lábakat! Egyszerre mozgó, kecses, szexi lábak erdeje, majd a vízből előugró csinos, hajlékony, spiccelő lányok. Torna a vízben, leegyszerűsítve. Vagy inkább ritmikus gimnasztika. Nem túl izgalmas sportág ez egy férfinak, de emiatt a látvány miatt érdemes nézni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rangsorba állítottuk 2024 tíz legjobb futballistáját

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

További cikkeink a témában