Hihetetlen, hogy ez megtörténhet az NBA-ben 2021-ben. Vagy bármilyen profi sportban.

James Harden, minden idők egyik legjobb pontdobója (scorer) úgy döntött a nyáron, hogy szeretné elhagyni Houstont, mert szerinte a csapat nem elég erős. Az elcserélését kérte, ám eddig a Rockets vezetői nemet mondtak – vagy nem kaptak megfelelő ajánlatot.

Harden emiatt kénytelen pályára lépni, de közel sem hozza azt a szintet, amit megszoktunk tőle a korábbi években, hiszen 30 pont felett átlagolt, elképesztő mennyiségű rádobása és betörése volt. Ehhez lehet némi köze annak, hogy a fickó időközben, profihoz nem igazán méltó módon, bojlertestet épített magának.

Harden – aki mellesleg 41 millió dollárt keres idén (jövőre 44,3-at, majd utána 47,4-et) – diszkréten azt üzeni a pizzán táplált gyomrával és man boobsszával, hogy ideje lenne túladni rajta. Vastag bőre van, csak nehogy a fogadó csapat azt mondja, kösz, de kövér játékosért inkább nem cserélünk.

(Fotó: Carmen Mandato/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tréner? Panzió? Kozmetika? Így lehet a kutyád még boldogabb, miközben a te életed is könnyebbé válhat

Piszok nagy gólt rúgott a Liverpool középpályása

Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast szerzett

További cikkeink a témában