A Celtic már négy forduló után bebiztosította továbbjutását az Európa-ligában. Ráadásul egy nem akármilyen meccsen.

A skót csapat a Stadio Olimpicóba ment a Lazio elleni idegenbeli meccsre, és már rögtön a legelején hátrányba került, miután Immobile beköszönt. Forrest góljával azonban még az első félidőben egyenlített a Celtic, és végül a győzelmet is megszerezte, a 95. percben Ntcham volt a hős.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Celtic tíz pontos, vagyis már továbbjutott. A második a csoportban a Kolozsvár kilenc ponttal, a Lazio három, a Rennes egypontos.

Ntcham győztes gólja:

Közben a Fradi:

Újabb pontot szerzett a Fradi az Európa-ligában

Az FTC a négy El-csoportmeccsén harmadszor szerzett pontot.

Légy résen, mert épp valami fontos történik!

Napokon belül új magazint indítunk, tarts velünk a nulladik pillanattól! November elején startol a Raketa.hu, a Player-csoport jövőmagazinja, melyben veletek együtt keressük a válaszokat az előttünk álló évek nagy kérdéseire!
Kiemelten foglalkozunk az autózás/közlekedés forradalmával, az okosotthonokkal, a klímakérdéssel, megújuló energiával, a legizgalmasabb, éppen zajló társadalmi változásokkal és rengeteg termékkel és szolgáltatással, ami pillanatokon belül ránk töri az ajtót!
Ha szeretsz jó időben jó helyen lenni, kövesd be a Rakéta Facebook-oldalát, hogy azonnal tudd, ha kilőttük a magazint!

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Ez aztán a szivatás: nagy arccal kihagyta a tizenegyest, majd az ellenfél játékosai odamentek gratulálni

Brutálisan nagy gólt rúgott a rangadón a török középpályás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés