A Barca a nyáron 41 millió euróért happolta el a Roma elől, most 65-ért adhatja el Kínába

Jó üzlet vagy ostobaság?

A spanyol AS megbízhatónak titulált információja szerint

Konkrét klubot nem említenek, csak annyit, hogy több egyesületet is érdekel a fiatal brazil szélső. Az biztos, hogy a nyáron igazolt Malcom nem a barcelonai teljesítményével hívta fel magára a figyelmet: összesen 9 meccsen 296 percet játszott három sorozatban – La Liga, Copa del Rey, Bajnokok Ligája.

Egyetlen momentum volt eddig, ami mély nyomokat hagyott a barcelonai drukkerekben: amikor az Inter ellen beállva szinte azonnal gólt lőtt. Malcom ezen kívül arról is híres, hogy elég komoly port kavart a leigazolása, a Barcelona Rómából repültette át, holott már megvolt a megállapodást az AS Romával.

A fenti kérdésre, hogy jó üzlet-e vagy ostobaság, nincs jó válasz. Attól függ, kit kérdezünk. Az őszi szezont elnézve Ernesto Valverde a legkevésbé sem számít Malcomra, amikor néha-néha kipróbálta, akkor is csak percekre. Majd megsérült a szélső. Mivel 41 millióért érkezett, a 65 csábító, úgy vehetnek ki belőle 21 millió eurót, hogy szinte nem is játszott. Bár az AS szerint nagyon elégedett vele a mester, ennek semmi jele.

Csak közben meg ott van, hogy Malcom egy 21 éves, tehát még nagyon fiatal tehetség, aki gyors, jól cselez és kiválóan lő távolról a remek bal lábával.

A nyáron egy brazillal már csinált egy ilyen üzletet:

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon