De az a megszerzett egy pont is elég lett a továbbjutáshoz.

Messi ugyan elutazott Milánóba, de végül a kispadra sem ült le, nem kockáztatott a Barcelona. A helyén most nem Rafinha, hanem Dembélé játszott, de nem élt a lehetőséggel – ő sem.

Messi hiányában Suárez volt megint a number one, mindent ellőtt mindenhonnan, de továbbra sem tud gólt lőni a BL-ben. Elképesztően rossz volt a Barcelona helyzetkihasználása: 26-szor próbálkoztak a rózsaszín kombinéban játszó katalánok, nyolcszor találtak kaput.

De Malcomnak (és nem 'Malcolm'-nak, ahogy az M4 Sporton nevezték) kellett jönnie, hogy gól is legyen. Az egész szezonban büntetett brazil beállt Dembélé helyére, majd az első labdaérintéséből elfutott a kapuig és ballal megtette azt, amit előtte 82 percig nem tudtak a többiek: a kapuba talált.

Állítólag Valverde azért nem kedveli a Bordeaux-tól a Roma elől elhappolt brazil szélsőt, mert nem ő akarta leigazolni, így aztán nem is játszatja szinte egyáltalán.

Sokáig nem örülhettek a katalánok, akik egyébként teljesen jól fociztak Messi távollétében, mert Icardi rúgott egy icardis gólt, Sergi Roberto abszolút nem tudta megtartani az argentin centert.

A maradék néhány percben már nem esett gól, így az egy-egy pont azt jelenti, hogy a Barcelona már továbbjutott, az Inter, Tottenham duóból maximum csak az egyik előzheti meg.

Internazionale–Barcelona 1–1

A csoport másik meccsén: Tottenham–PSV 2–1

Elkapták a Liverpoolt Belgrádban

Az eredmények, amiket nem láttunk jönni sorozat BL-fejezete Belgrádban folytatódott.

(Fotó: Lukasz Laskowski/PressFocus/MB Media/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
20% Igen, nagyon bejött.
37% Igen, de nekem annyira nem adta.
27% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés