Ami eddig halk pletyka volt, az most már hír.

A Barcelona nagyban játszik, de most más sokkal okosabban: meg akarja szerezni a világ jelenlegi legjobb középcsatárát, de olcsón. Korábban erre csak áron fölül volt képes, leigazolta a legjobbakat, de túlárazottan, azonban Laporta érkezése óta egyre több klasszist csábítanak el ingyen, vagy elérhető áron.

Javi Miguel úgy tudja,

a Barcelona ajánlatot fog tenni Robert Lewandowskinak, a Bayern München csatárának: kettő plusz egy évre igazolná le.

Az európai aranycipős lengyel 2020-ban és 2021-ben is az év játékosa volt, ebben a szezonban 38 meccsen 45 gólnál jár, vagyis 33 évesen sem lassít. A spanyol újságíró úgy tudja, Lewandowski abszolút nyitott a Barca ajánlatára, ki szeretné magát próbálni másik csapatnál, másik ligában, és a Xavi-féle Barcelona meglehetősen csábító.

A klasszisnak 2023-ig él a szerződése, tehát fizetni kell érte, ám mivel már nem sokáig, ezért irreális összeget nem érdemes érte kérni. Egyes hírek szerint a Bayern 65 millió euróra lőtte be az árát, de alighanem ennél kevesebbért vihető Lewa.

A münchenieket érdekli Sergiño Dest, akivel csökkenteni is lehet az árat, mivel Xavi nemigen számít az amerikai jobbhátvédre.

Haaland irreálisan drága a Barcelonának, Lewandowski lett a célpont

Igen, tudjuk, minden héten másik pletyka merül fel a Barcelonánál, de ez most mégiscsak a világ jelenlegi legjobb középcsatáráról szól.

(Fotó: Alexander Scheuber/Bundesliga/Bundesliga Collection via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

40 évesen lett a Bajnokok Ligája legjobbja

A Real Madridnak és a Barcelonának is 3 százaléknál kevesebb esélye van arra, hogy megnyerje a BL-t

Innen nézve még lenyűgözőbb az argentin világbajnok Barcelonának lőtt csodagólja

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
29% Még nem, de megnézem.
36% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés