Három olyan kapus van képben a Barcelonánál, akik közül bárki lehetne kezdő, de csak egy lehet kezdő és egynek mindenképp távoznia kell.

A kapuskérdés az egyik legizgalmasabb téma jelenleg a Barcelona körül. Az elmúlt tíz év kezdőkapusa, Marc-Andre ter Stegen tavaly ősszel megsérült, a helyére Wojciech Szczęsny érkezett, aki összeségében jól védett a szezon nagy részében. A német kapus azóta felépült, de jelen állás szerint úgy tűnik, nincs jövője a klubnál.

Katalán források szerint a Barcelona döntött:

az Espanyoltól a kezdő kapus posztjára leigazolja Joan Garcíát, a második számú kapus a nemrég hosszabbító Wojciech Szczęsny lesz, Ter Stegennek pedig mennie kell, nem számol vele a klub.

A 33 éves Ter Stegen állítólag nem szeretne elmenni Barcelonából, ha kell, akkor kész megküzdeni a pozíciójáért. Az esetében a döntő faktor a jövő évi világbajnokság lehet, hiszen ha az a célja, hogy a német válogatott első számú kapusa legyen, akkor heti rendszerességgel játszania kell. Ebben az esetben pedig olyan klubot kell találnia magának, ahol kezdőkapusként számolnak vele.

Ez is érdekelhet:

A Barcelona 2031-ig hosszabbított legnagyobb sztárjával

A klub hivatalos közleményben jelentette be az új megállapodást.

Hogyan lett a Barcelona újra Spanyolország királya?

Az FC Barcelona dominálta a spanyol futball idei szezonját, a bajnokság mellett, a kupát és a szuperkupát is megnyerte, a Real Madridot a két csapat négy egymás elleni meccséből mind a négyszer legyőzte. Megnéztük, milyen változásokra volt szükség ahhoz, hogy a Barcelona spanyol földön újra domináns legyen.

(Fotó: Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés