Xavi bejelentette, hogy feláll a Barcelona kispadjáról, de a Barca azóta sem találta meg az utódját, és Joan Laporta elárulta, nem is igazán keresik.

Xavi tisztában van vele, hogy szeretném, ha velünk maradna. Ezt már elmondtam neki” – nyilatkozta pénteken Joan Laporta, a Barcelona elnöke, aki még nem adta fel a reményt, hogy sikerül meggyőzni a fiatal szakembert, hogy folytassa a munkát.

Megkérdeztem, van-e mód arra, hogy meggondolja magát, de láttam rajta, hogy nagy nyomás nehezedett rá, az arckifejezésein látszott. Folyamatosan azt mondja, hogy a szezon végén távozni akar, de majd meglátjuk, mi lesz a vége. Ne vegyük a vállunkra még ezt a terhet is most, jelenleg ugyanis jó irányba haladunk.

Nem szoktunk erről beszélgetni, inkább csak félmondatokkal üzengetünk egymásnak és kacsintunk egyet, hisszük, hogy bizony történhet valami jó is a szezon végén.

Mondtam neki, hogy egyre jobbak vagyunk, javulunk, ismét nyertünk.”

Felmerült a kérdés, hogy milyen edzőt keresnek.

Nos, ha Xavi végül távozik, úgy nagyon világos elképzelésekkel rendelkezünk az utódját illetően.

Aki ide érkezik, annak alkalmazkodnia kell a klub struktúrájához, a stílusunkhoz. A Barcelona így működik, nem lehet minden egyes edzőváltásnál lecserélni az alapoktól kezdve mindent. A Barcelona az edzők, a játékosok és az elnökök felett áll.

Új edző új elképzeléssel érkezhetne, így akár elképzelhető egy játékstílusváltás is. De ezt Laporta kizárta.

Néha azt mondják, hogy ez az egész már a múlté. Jómagam egyáltalán nem osztom ezt a véleményt.

Való igaz, nem tudunk versenyre kelni sok csapattal futásteljesítményben és fizikumban, mi azonban a labdabirtoklásunkkal győzünk.

Néha látok olyan meccseket a Premier League-ben, amelyek vonzóak, mert nagy az adok-kapok, mi azonban a futballfilozófiánkkal képesek vagyunk megverni ezen csapatokat is” – zárta le a filozófiai kérdést az elnök, aki azt is elmondta, hogy mivel Xavi döntésének megváltoztatására várnak, ezért az új igazolásoknak várniuk kell akár az átigazolási piac utolsó pillanatáig is. „Ha Xavi úgy dönt, hogy távozik, azoknak, akik valóban a Barçába akarnak jönni, várniuk kell, és várni is fognak. Ha nem így tesznek akkor sincs probléma, van más megoldásunk.

Ez is érdekelhet:

Egy évvel fiatalabb, mint a lányom, mondta a Barca-védőről a 32 éves (!) Juan Jesus

Vagy nem tud számolni a Napoli védője, vagy nem jutott el hozzájuk a terhességmegelőző felvilágosítás.

Közel 30 év után mezszponzort válthat a Barcelona

Egyre több forrás számol be arról, hogy a Barcelona és a Nike útjai elválhatnak.

(Fotó: Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Carlo Ancelotti lett az év legjobb klubedzője

Megvan Schäfer András idénybeli első gólja

Az Aston Villa ellen se volt esélye a Manchester Citynek

További cikkeink a témában