Alapvetően teljesen normális lenne egy középpályást egy másik középpályásra cserélni, ám itt a kezdeményező jár rosszabbul, tehát valami sántít.

Ez pedig egyértelműen a pénz. A Barcelona egy szakmai köntösbe bújtatott pénzügyi akciót hajtott végre, nem törődve a jövővel, a játékossal, hogy azt ne mondjuk, az emberrel. Ez bizony ebben a formában meglehetősen szürreális, hiszen egy 23 éves brazilban látták a következő Xavit, aki pedig foggal-körömmel ragaszkodott álmai klubjához, a Barcelonához. Mégis elzavarták egy 30 éves, csapágyasra járatott – de egyébként jelenleg még valóban kiváló – bosnyákért cserébe.

De nézzük csak a száraz tényeket, egyéb részletekkel és jövőképpel fogunk majd még jelentkezni:

órák kérdése és teljesen hivatalos lesz, hogy

az FC Barcelona eladta Arthur Melót a Juventusnak 70 millió euróért (plusz 5 milliós bónuszokkal), aki öt évre írt alá az olaszokhoz.

Arthur már tartott is egy beszédet a csapattársainak, melyben elmondta, mindent meg fog tenni a következő hónapban, hogy trófeával távozzon Barcelonából.

Eközben a torinóiaktól

a Barca megveszi a helyére Miralem Pjanicot 60 millió euróért, de az majd csak júliusban lesz hivatalos, mert a könyvelésnek úgy optimális.

Az orvosi vizsgálatokon viszont már átesett a bosnyák, Arthurral Torinóba repült a katalánok egyik doktora, és együtt lerendezték a két játékos tesztjét.

*Update: a hivatalos honlap szerint 72+10 millióért adta el a Barcelona Arthurt.

A Barcelona elcseréli a jövőjét a pénzügyi egyensúly miatt

Úgy fest, sikerült megtörni a Xavi pótlására érkezett brazil középpályást.

(Fotó: Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.