A Mundo Deportivo arról értekezik, hogy a vírusválság miatt a Barcelona is eljutott odáig, hogy kicsit juventusozzon, vagyis szétnézzen a szabadügynökpiacon.

Alighogy véget ért az októberig húzódó átigazolási időszak, már a következőre figyelnek a csapatok, a menedzserek és az újságírók is. Most leginkább azért, mert a pandémia miatt elfogyott a csapatok pénze, és ez az FFP-vel és a helyi szövetségek korlátozásaival együtt azt eredményezte, hogy a legtöbb nagy klub nem tudott komoly igazolást végig vinni.

Viszont emiatt felértékelődnek a szabadügynökök, és azok, akiknek lejár a szerződése a következő nyáron. Velük lehet tárgyalni, és olcsón, vagy nyáron ingyen megszerezhetők. Barcelonában eddig ezzel egyáltalán nem foglalkoztak, most viszont Eric Garcíáért ezért nem adtak húsz milliót – a télen fillérekért, nyáron ingyen mehet.

De a spanyol bekknél vannak komolyabb kiszemeltjei is a Barcának:

Paul Pogba és David Alaba,

mindkét klasszisnak lejár a szerződése és még nem hosszabbítottak. A Bayern München osztrák védője már most nyáron is szóba került Spanyolországban, de nem sikerült leigazolni, viszont ő jelezte, szeretne Barcelonában vagy a Real Madridban játszani.

null

(?) Barcelona are attentive to the situation of Pogba and Alaba: whose contracts end in June. @jbatalla7 #Transfers ????

Pogba esetében ez már régóta nyílt titok, a francia világbajnok középpályás Zidane fő kedvence, és Pogba is letette az esküt a Real mellett. De eközben a Juventus is ráhajtott mindkét játékosra, szóval a Barcelonának hatalmas tett lenne, ha valamelyiküket is sikerülne szerződtetni. Pláne a mostani vezetésnek, amely sokszor bizonyította már impotenciáját.

Rajtuk kívül AgüeroMilikDi MaríaOriol RomeuJuan Bernat és Donnarumma is szabadügynök lehet, ha nem hosszabbít.

Alaba ott akarja hagyni a Bayernt, a Barca és a Real máris sorszámot húzott

A világ egyik legjobb balbekkje új kihívásra vágyik.

Pogba: Minden focista szeretne a Real Madridban játszani. Nekem is ez az álmom

Gyanús, hogy minden futballistának azért nem a Real az álma, de mindenesetre Paul Pogba letette a nagyesküt a blancók mellett.

(Fotó: Uwe Anspach/picture alliance via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hiába a fojtogató City-fölény, a Real Madrid jutott az elődöntőbe

További cikkeink a témában