Spanyol lapok szerint a világ legjobb csatársora mögé szeretne még egy rutinos támadót Luis Enrique, és a figyelmük Robin van Persie felé fordult.

A Mundo Deportivo írt róla először, azóta pedig átvette a világsajtó a pletykát, hogy a télen a holland klasszis lehet a célpont. A Messi-Suárez-Neymar, azaz az MSN helye betonbiztos, nincs ember, aki beférne közéjük, helyettük, ám Pedro távozása után csak fiatalok maradtak a kispadra (Munir és Sandro).

Ezért januárban, amikor már játszhatna is, rárepülnek a Fenerbahcében játszó támadóra, aki nem különösebben érzi jól magát a török klubnál. Főleg, mert ott sem játszik, pedig azért igazolt el az MU-ból. És ez az unott közöny látszik is rajta:

Többször is:

A 32 éves holland pedig biztosan nem felejtett el focizni, egy-két éve még a világ legjobbjai között volt, csereként tudna segíteni a Barcelonának. Vagy épp az aktív rotáció részeként, amikor az MSN valamelyik tagja pihenne.

A csatár szerződése 2018-ig él a Fenernél, a transfermarkt.de szerint 13 millió euró az értéke, de gyanítjuk, kevesebbért is el lehetne hozni. Van Persie-nek pedig csodás karrierzárás lehetne egy barcelonai  szerződés.

(Fotó: AFP)

Itt meg arra tudsz fogadni, ki nyeri az Eb-t! Ha mi, az 590-szeres pénzt jelent!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
52% Igen, de menedzselhető.
38% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés