A brazil hátvéd lehet a Barcelona ötödik igazolása. Illetve az esetében inkább érkezője.

Egy ideje már gondolkozik a Barcelona új vezetése azon, mi legyen az Atlético-MG-től igazolt, majd egyből a Betisnek kölcsönadott Emerson Royal sorsa.

Kissé bonyolult Emerson helyzete, mert hiába a Barcelona vette 12 millió euróért, ha a csapatában akarja tudni a katalán klub, akkor ki kell csengetni 9 millió eurót a Betisnek. Ráadásul, ha ezek után eladja, akkor a védőért kapott összeg 50%-a is a Betis számlájára kerülne.

Jelen állás szerint az a biztos, hogy a Barcelona kifizeti a játékosáért a 9 milliót, így a brazil válogatott kerettag Emerson náluk kezdi meg a felkészülést nyáron.

Illetve nem biztos, hogy a teljes 9 milliót fizeti, hanem játékosokkal csökkentené az árat: elsősorban Juan Mirandával, aki jelenleg is a Betisnél szerepel kölcsönben, de Carles Aleñá is szóba jöhet, aki ebben a szezonban a Getaféban játszott, de az előző idényben Betist erősítette és elégedettek voltak vele. De más játékos is szóba jöhet, mert likvid tőkéje kevés van a Barcának.

Éric Garcia, Agüero, Depay és Wijnaldum után Emerson lehet a Barcelona következő fogása. Így a jobb oldalon Desttel fiatal, lendületes és technikás párost alkotnának, nagy lenne a harc a csapatba kerülésért.

(Fotó: Mateo Villalba/Quality Sport Images/Getty Images)

És ezt olvastad már?
Ronaldo hazugnak nevezte az Aranylabdát alapító France Football főszerkesztőjét