Jordi Alba személyében már most is elég jól állnak, a jelenlegi formáját elnézve nem is állhatnának jobban, azonban akad még valaki, aki hasonló szintet tud hozni, és könnyen lehet, hogy ő is Barcelonában köt ki.

David Alabát már szóba hozták korábban is a Barcelonával, de nem tűnt reálisnak, hogy a világ kábé négy legjobb balbekkjéből kettő ugyanabban a csapatban játsszon, de aztán most kapott egy új lökést a sztori.

Az osztrák védő ugyanis a Kuriernak adott interjúban kitárt egy kiskaput, hogy kilépne a szerződéséből, új kihívásra vágyik, környezetváltásra lesz szüksége, és bizony azt sosem tagadta, hogy a Barcelona izgalmas lehetne számára. És a Barca is nyitott a sokoldalú Alabára.

Pontosan tudom, hogy egy napon döntést kell hoznom. Jól érzem magam Münchenben, de az is igaz, hogy most már el tudok képzelni új lehetőségeket, szeretnék lépni egyet előre, vagy új kihívást keresni. Ezt az ajtót tehát szeretném nyitva hagyni. Egyelőre csak a mostani szezonra szeretnék koncentrálni, de el tudom képzelni, hogy a jövőben más klubban is kipróbálom magam. Nem hiszem, hogy újabb öt évet lehúzok a Bayernnél.

A 25 éves Alaba 203 Bundesliga-meccsnél tart, a szerződése 2021 nyaráig él a Bayernnél, tehát komoly összeget kellene Münchenbe utalni, azonban az osztrák sokoldalúsága (középhátvédként és középpályásként is klasszis), sebessége és sokoldalúsága illene a Barcelonába.

Az Alba, Alaba duó pedig páratlan lenne.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.