Túlságosan kiszámíthatónak tartja a katalán csapat játékfelfogását.
Jól kezdte az idényt a Barcelona, az utolsó két meccsét azonban elveszítette. A BL-címvédő PSG elleni BL-meccsen vezetett a katalán csapat, a legvégén azonban kikapott, majd hétvégén meglepetésre a Sevillától beleszaladt egy 4–1-es pofonba.
A Barcelona kétségkívül az egyik leglátványosabb, legtámadóbb futballt játssza, de Hansi Flick agresszív taktikája miatt védekezésben sokszor sebezhető a csapat, ezt bizonyította a PSG elleni meccs, és erre hívta fel a figyelmet a Real Madrid korábbi legendája, Toni Kroos is:
„A Barcának a legvonzóbb a stílusa Európában. Úgy gondolom azonban, hogy túlságosan sokat kockáztatnak. Ha rossz napja van Yamalnak, Pedrinek vagy Raphinhának, akkor bármelyik csapat okozhat gondot nekik és akár le is győzheti őket. Tavaly ez az Inter ellen történt meg, és idén is ez fog történni, legyen szó a nyolcaddöntőről, a negyeddöntőről, az elődöntőről vagy a döntőről, egyszer csak jön egy ellenfél, amelyik kihasználja ezt és kiejti őket. A BL-ben ez fog történni, de a bajnokságban nem, mert a Ligában túlságosan dominánsak.
Jól látható, hogy a 75. perctől kezdve fáradtabbak a játékosok, de nem változtatnak a stíluson, nem próbálják lezárni a területeket. Ha fáradsz és nem változtatsz a stílusodon, akkor mindenki számára sokkal sebezhetőbb leszel”
– elemezte Flick csapatának filozófiáját Kroos.
Ez is érdekelhet:
(Fotó: Getty Images)