A Sport Illustrated szerint Christian Pulisicet nézte ki magának a Bayern München.

Ami a szokásos recept a Bayernnél: vagyis igazoljunk a riválistól. Az elmúlt években Lewandowski, Götze és Hummels is bejárta a Dortmund–Bayern útvonalat (Götze azóta visszatért Dortmundba), a következő a sorban pedig az amerikai Pulisic lehet.

A 20 éves szélső a Dortmund korosztályos csapatából került a felnőttek közé 2016-ban, és az elmúlt két évben megmutatta, hogy piszok nagy tehetség. Az idei szezonja azonban valamivel gyengébb, mindössze hét bajnokin kapott lehetőséget: egy gól, két gólpassz a mérlege.

Michael Zorc, a Dortmund sportigazgatója azt mondta, ebben a szezonban még nem engedik el Pulisicet, közben a Sport Illustrated azt írja, hogy a Bayernnél kiemelten érdeklődnek a szélső iránt. Akinek a piaci értéke jelenleg 45 millió euró, és korábban a Chelsea-vel is szóba hozták.

A Bayern és a Dortmund között évek óta először ebben a szezonban újra verseny van, néhány hete egy fantasztikus meccsen tudott nyerni a Dortmund, amely veretlenül vezeti a Bundesligát, héttel van több pontja a Bayernnél.

  • Pulisic:

A Dortmund új csodatinijére hajt a Juventus

A mostani szezont látva, nem meglepetés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
17% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
46% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés