Tite nem tartja bizonytalanságban a játékosait, meg is nevezett tizenötöt focistát, aki ott lesz a vébén.

Persze csak akkor, ha nem lesz sérülés, vagy egyéb ok a kimaradásukra. A 15 játékos persze egyébként sem izgulta agyon magát, sejthető volt, hogy nélkülük nem mennek az oroszországi vébére, de azért szokatlan ez a korai fixálás.

Nézzük, kik azok, akiknek a helye már tuti:

  • A PSG-ből négyen: Daniel Alves, Marquinhos, Thiago Silva és Neymar,
  • a Liverpoolból Roberto Firmino,
  • a Chelsea-ből Willian,
  • a Manchester Cityből pedig Gabriel Jesus és Fernandinho;
  • Philippe Coutinho és Paulinho a Barcelonából,
  • A Real Madridból Casemiro és Marcelo,
  • a Roma kapusa, Alisson
  • az interes Miranda,
  • valamint Renato Augusto a Beijing Guoan játékosa.

Tite nyolc helyet hagyott még nyitva, de mondjuk ebből is három szinte biztos: a Juventus védője, Alex Sandro és szélsője, Douglas Costa, valamint a Manchester City kapusa, Ederson kihagyása meglepő lenne.

A kapitány azonban azt mondta: „A lista egy része még nyitva van, a másik viszont zárva.”

Ebből lehet következtetni, hogy a selejtezőben remeklő (12–5–1-gyel záró) selecao így fog felállni:

Allison

Dani Alves – Marquinhos – Miranda – Marcelo

Renato Augusto – Casemiro – Paulinho

Coutinho – Gabriel Jesus – Neymar

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában