Az újságok szerint a budapesti hibái és gólképtelensége miatt bukott el a Slavia Praha.

A cseh lapok emellett egybehangzóan úgy vélik, hogy a Fradi sikere megérdemelt, és ebben nagyon nagy szerepe van Dibusz Dénes védéseinek.

Sport:

„A cseh futball fekete napja volt a kedd. Kiesett a Slavia, mert nem bírt a Ferencvárossal, míg Monacóban a Sparta Praha számára bizonyult túl erősnek az AS Monaco. A Slavia ugyan végig uralta a pálya kétharmadát, de az utolsó harmadban meddőnek bizonyult, hiába volt óriási a fölénye, képtelen volt gólokat rúgni az ellenfelének, amely pedig legyőzhető volt. Két ilyen mérkőzésen csak egy gólt szerezni, kevés.”

Mladá Fronta Dnes:

„A Bajnokok Ligájának az ajtaja ezúttal egy fordulóval korábban becsukódott a Slavia előtt, mint egy éve, amikor a playoff-fordulóban a dán Midtjylland elleni küzdelemben esett ki. Az talán erősebb ellenfél volt, mint a Ferencváros, csakhogy most már kit érdekel ez? A Slavia a párharcot már Magyarországon elveszítette. Itthon ugyan jól rajtolt, de az első félidőben elkezdett munkát a másodikban nem fejezte be. A Slavia hatalmas nyomás alatt tartotta a Ferencvárost, Civic kiállítása után úgy tűnt, hogy ezt a fradisták már nem bírhatják ki. De erejük megfeszítésével kibírták. Sikerük megérdemelt. A Slavia most már csak a másodosztályú Konferencia-ligában való szereplésben lehet biztos, ami pedig kevés egy ilyen csapatnak.“

Prazsky Deník:

„A Ferencváros elleni párharc a Slavia Praha számára a tizenegyedik sikertelen kísérlet volt a Bajnokok Ligájába való bejutásért. Az idei annál fájóbb, mert a kijózanodás nagyos gyorsan jött..., és talán feleslegesen is.”

Právo:

Kedd este után a cseh futballnak egy bizonyossága van: nem fogja érinteni a Bajnokok Ligája. Míg a Sparta kiesése senkit sem lepett meg, a piros-fehéreké annál inkább. Mindkettő megérdemelt volt azonban, bár eltérő okok miatt. A Slavia esetében éveken keresztül sikerült megfelelni annak a jelszónak, hogy sok pénzért sok muzsika jár. A Slaviának Csehországban nincs konkurense, tavasszal az Európa-ligában a negyeddöntőig jutott, és bizonyított tény, hogy a csapat versenyképes az európai porondon. Most azonban törés következett be az eddig felfelé ívelő úton. Ezt elemezni kell. Az nem lehet mentség, hogy a játékosok fáradtak, gyakorlatilag nem volt szabadságuk, mert a klubnak néhány tucatnyi kitűnő játékossal van szerződése.”

A témába vág:

Kibekkelte a Fradi Prágában, ismét bejutott a BL-rájátszásba

Vagyis már biztosan ott van az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, de simán lehet ebből BL-főtábla is.

Peter Stöger elmondta, mire számít a BL-playoffkörben a Young Boys ellen

A Slavia Praha elleni továbbjutás után nyilatkozott a Ferencváros edzője, és már kitért a következő ellenfélre is.

A Fradinak a svájci bajnokot kell kiejtenie a BL-csoportkörtért

Bedarálta a visszavágón a Kolozsvárt a Young Boys, a Ferencváros a svájci csapattal játszik a BL-playoffkörben.

(Fotó: Twitter)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés