Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénzügyi és jogi problémái miatt került a címlapokra.
A 54 éves korábbi teniszező nemrég a spanyol Universo Callejo című tévéműsorban beszélt arról, hogy saját állítása szerint elveszítette a vagyonát. „A teniszre koncentráltam, és soha nem foglalkoztam a pénzügyeimmel, mert nem tudtam, hogyan kell. Bíztam a férjemben… És a 31 millió font (13 milliárd forint) meg eltűnt. Az összes terhet nekem kellett vállalnom”.
A volt világelső szerint a pénzügyeket teljes mértékben akkori férjére, Josep Santacanára bízta. Sánchez Vicario azt állítja, nem látta át a vagyona kezelését, és csak később szembesült azzal, hogy súlyos adósságok és büntetőeljárások maradtak utána.
Az ügy 2024 januárjában jutott fontos szakaszába, amikor Sánchez Vicariót és volt férjét csalás miatt elítélték. A vád szerint a házaspár eltitkolta a vagyonát, hogy elkerülje a Banque de Luxembourg felé fennálló tartozásaik elrendezését. A volt teniszező ugyanakkor kitart amellett, hogy ő ebben az egészben inkább elszenvedő fél volt, mintsem értelmi szerző.
Jelenleg is csak úgy kerülheti el a börtönt, hogy jövedelmének felét „a banknak” fizeti. A bíróság eredetileg két év szabadságvesztésre ítélte, ezt azonban felfüggesztették, miután vállalta az adósság visszafizetését. Volt férje ennél súlyosabb büntetést kapott: három év és három hónap börtönre ítélték.
A tárgyalás alatt mindkét fél igyekezett a maga igazát hangsúlyozni. Sánchez Vicario korábban is jelezte, hogy nem volt rálátása a szabálytalan pénzügyi műveletekre, mert a családi vagyon kezelését a férje vitte. Santacana eközben az újságíróknak azt mondta: „Csak azt várom, hogy kiderüljön az igazság, és véget érjen ez az ügy”.
A történet nem 2024-ben kezdődött. Sánchez Vicario már 2009-ben komoly pénzügyi jogvitába keveredett, amikor a spanyol legfelsőbb bíróság 5,9 millió dollár (kb. 2,1 milliárd forint) megfizetésére kötelezte adócsalás miatt. Az ügy az 1989 és 1993 közötti éveket érintette, mikor a bíróság szerint valójában Spanyolországban élt, nem pedig Andorrában, ahogyan azt hivatalosan állította. A volt teniszező ebben az esetben is elkerülte a börtönt, ugyanakkor az ítélet sötét árnyékot vetett a pályafutása utáni éveire.
Sánchez Vicario 1994-ben, a Roland Garros és a US Open megnyerése után állt a világranglista élére. A francia nyílt teniszbajnokságot összesen háromszor nyerte meg. Első Roland Garros-győzelmét mindössze 17 évesen hozta össze, ami önmagában is kivételes teljesítmény. Az 1992-es barcelonai játékokon ezüst- és bronzérmet szerzett női egyesben és párosban, majd az 1996-os atlantai olimpián ugyanezeket az érmeket ismét begyűjtötte. Összesen öt olimpián indult spanyol színekben. 2002-ben vonult vissza az élsporttól, házassága Josep Santacanával 2008-tól 2019-ig tartott. Két közös gyermekük született, egy fiú és egy lány.
(Forrás NY Post, fotók: Getty Images)
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben