Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
A Liverpool tavaly igazolta le Pécsi Ármint, a 21 éves kapus az első szezonját az angol klub U21-es csapatánál töltötte, a második idényét azonban kölcsönben kezdi.
Pécsi egy évre kerül az osztrák első ligában szereplő Hartberghez, ami a fejlődése szempontjából egy logikus lépésnek tűnik.
„Nagyon örülök, hogy most a TSV Hartbergnél lehetek. A klubnak világos stratégiája van a fiatal játékosok fejlesztésére, miközben sikereket ér el, pontosan ez győzött meg a kezdetektől fogva. A első megbeszélésektől kezdve éreztem a bizalmat, ezért örülök, hogy itt lehetek. Alig várom, hogy minden nap keményen dolgozzak, és kivegyem a részem a közös célok eléréséből”
– mondta a 21 éves hálóőr az osztrák klub honlapján.
Markus Schopp az osztrák klub edzője úgy fogalmazott, hogy „Európa egyik legnagyobb kapustehetsége” érkezett az együtteséhez.
Úgy vélte, megkapták azt a kapust, akit szerettek volna és aki tökéletesen illik a klub profiljához.
„Amikor Pécsi Ármin tavaly a Liverpoolhoz szerződött, a klubbal közösen meghatároztuk azokat a bajnokságokat, amelyek ideálisak lehetnek számára a 2026/27-es idényben. Az osztrák Bundesliga két-három másik élvonallal együtt nagyon előkelő helyen szerepelt ezen a listán. Miután pedig a Hartberg egy regionális szinten kiemelkedő transzfert bonyolított le kapusa értékesítésével, Ármin volt az első számú kiszemelt a pótlására. Biztos vagyok benne, hogy remek szakmai munka mellett rengeteget fejlődhet a következő idényben”
– ezt már Pécsi ügynöke, Esterházy Mátyás nyilatkozta.
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben