Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. A következő tíz napban több mint 4200 program, közel 3000 fellépő és 40 helyszín várja a látogatókat.
A fesztivál ünnepélyes megnyitóján jelen volt Rost Andrea magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos, Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, Velkey György László külügyminisztérium parlamenti államtitkára, valamint Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend polgármesterei. A jubileumi Művészetek Völgyét Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató indította útjára, aki elmondta, hogy a 35. kiadásra rengeteg újdonsággal készültek a szervezők, de aki az első fesztiválokon volt jelen az is megtalálja „ugyanazt a Kapolcsot” idén is.
A megnyitót követően Dr. Oszkó Péter átadta Kapolcs egy újabb felújított közterét, amely beruházás a 35. Művészetek Völgye Fesztivál alkalmából egyebek mellett az O3 Partners támogatásával valósult meg. Az avatás részeként a Vadvirágom Egyesület virágmagjait is elszórták a téren, valamint itt kapott helyet Szilágyi Csilla Mikrokosmos III. című köztéri szobra is.
A jubileumi év egyik legnagyobb vonzereje idén is a Panoráma Színpad, ahol a következő napokban José González, a Kispál és a Borz, a Carson Coma, a 30Y, Beton.Hofi, Dzsúdló, a Bagossy Brothers Company és a Quimby is színpadra lép. Itt ünnepli közös jubileumát a Hagyományok Háza és a Művészetek Völgye, a FolkKarcok koncerten Szalonna és Bandája olyan vendégekkel zenél, mint Gryllus Dániel és Vilmos, Agócs Márton, Szabó Balázs és még sokan mások. Taliándörögdön a Lőtér x Közlekedési Múzeum színpadán többek között Deva, Platon Karataev, Péterfy Bori & Love Band, Hiperkarma, Mehringer és KFT várja a közönséget, míg Vigántpetenden a Cirque du Tókert ad otthont Zorán, Koncz Zsuzsa, Geszti, Budapest Bár és a jubileumi VölgySzimfonik 35. produkciónak, ahol a hazai zenei élet legismertebb nevei adják elő dalaikat a Danubia Zenekarral. Szimfonikus köntöst kap az Elefánt, a 30y, Beton.hofi, Co-lee, az Irie Maffia és a Carson Coma néhány dala is.
A nagyszínpadok mellett a Völgy ikonikus udvarai is megtelnek élettel. A Poket Udvar irodalmi és zenei programokkal, a Kaláka Versudvar a magyar költészet és megzenésített versek világával, a Magyar Jazz Szövetség Udvara és a Harcsa Veronika Udvar pedig a hazai jazz legjavával várja a fesztiválozókat. Az idei újdonságok között szerepel a Gástya Árokba beköltöző Bánkitó, ahol a kulturális életet érintő beszélgetések várják a koncertek mellett a látogatókat. Az újdonságok sorát erősíti a fényinstallációkkal és különleges esti programokkal visszatérő Klastrom is.
A fesztivál folyamatos fejlődését idén is a Visa támogatja, amely második éve stratégiai partnere a Művészetek Völgyének. A kapolcsi Főtéren található Visa-élménytérben a látogatók kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, megpihenhetnek a Chill Zone-ban, használhatják a Visa Széfet és a Visa Taxit, miközben interaktív formában a kiberbiztonságról is hasznos ismereteket szerezhetnek.
„A Művészetek Völgye 35 éve hozza össze az embereket a kultúra és a közös élmények köré. Örömmel térünk vissza idén is a fesztiválra, és szeretnénk a magunk eszközeivel hozzájárulni ahhoz, hogy a látogatók minél többet vihessenek magukkal ebből a tíz napból - legyen szó közös alkotásról, feltöltődésről vagy a biztonságos digitális fizetéshez kapcsolódó hasznos ismeretekről”
– mondta Sármay Bence, a Visa Magyarországért felelős vezetője.
A jubileumi Művészetek Völgye július 24. és augusztus 2. között várja a látogatókat. A fesztivál teljes programja, valamint a még elérhető jegyek a www.muveszetekvolgye.hu oldalon találhatók.
(Fotó: Solymos Mátyás; Kriza Márton; Fekete Tibor Kristóf)
Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben

