A Konferencia-liga rájátszásában a Fradi ellenfele az Olympiakosz lesz, ám a görögök nem is annyira a csapatról, mint inkább az FTC ultracsoportjáról cikkeznek.

A Sportal.gr elemezte, hogy a Fradinak – az Olympiakoszhoz hasonlóan – erős szurkolói háttere van, és a Fradi-tábor látványos koreókkal és pirotechnikai eszközökkel képes forró hangulatot teremteni a Groupama Arénában.

Ugyanakkor kiemeli a cikk szerzője azt is, hogy

a leghíresebb, hírhedtebb ultracsoport, a Green Monsters tagjai „a szélsőjobboldali ideológiai áramlatokat követik”, és a cikkben a szerző a „fasiszta”, valamint a „náci” kifejezést is használja – utóbbit a drukkerek jellemző, „szívtől az égig” mozdulata kapcsán.

Mint írják, a „zöld szörnyek” a legfanatikusabb szurkolók közé tartoznak Európában, de ennek van árnyoldala is, hiszen az UEFA többször is pénzbüntetést és szankciókat szabott ki a magyar csapatra a szurkolók viselkedése miatt. Még a 2004–2005-ös szezonban történt Millwall-botrányt is megemlítik a cikkben.

„Abban az esetben, ha a kormány 'zöld utat' ad a mérkőzés szurkolók előtti megrendezésére, könnyen lehet, hogy a találkozót kiemelt kockázatú mérkőzésként kezelik majd” – emelik ki az anyagban.

Az Olympiakosz edzője szerint a Fradinak minőségi játékosai vannak, elfogadna párat

A portugál szakember dicséri a Ferencvárost, de azért továbbjutást vár.

(Forrás: Csakfoci)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
18% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.