A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a koronavírus-járvány hatására új szabályt alkotna, mert rengeteg meccs lesz hirtelen.

A jelek szerint egyre több ország szövetsége tervezi újraindítani a bajnokságát, melyek a koronavírus-járvány miatt félbeszakadtak. Ez viszont hirtelen rengeteg meccsel járna, a FIFA pedig segíteni szeretné a focistákat, akikre zsúfolt program vár majd' két hónap semmittevés után.

Így aztán a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség azt javasolja, hogy ideiglenesen engedjék meg a csapatoknak, hogy meccsenként a szokásos három helyett ötször cserélhessenek.

A FIFA már fel is kérte a sportág szabályalkotó testületét, az IFAB-ot, hogy sürgősségi eljárás keretében döntsön a módosításról. Ha átütik a szabályt, azt azt jelenti, hogy minden jelenleg zajló, illetve idén kezdődő és jövőre véget érő sorozatban alkalmazható lesz, a válogatott találkozókkal kapcsolatban pedig 2021. december 31-ig érvényben lesz.

Elvileg szabályozni fogják, hogy a cseréket ne lehessen időhúzásra használni, de a részletekről még semmit se tudni.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Gareth Bale elmondta, mire van a legnagyobb szüksége a Real Madridnak

5 dolog, amit valószínűleg nem tudtál a Bajnokok Ligája himnuszáról

13 másodperc alatt, egyetlen kőkemény ütéssel KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bokszoló

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Hirdetés