Persze azért más, amikor a magyar csapat egyik tagja mondja, és más, amikor egy Espanyol-játékos.

Az Espanyol középpályása, Granero már elmondta, hogy szerinte egészen biztosan nyernek, épp csak azt nem tette hozzá, hogy "álomsorsolááás!". Most az az Alberto Bosch, a Fradi másodedzője nyilatkozott reálisan, a talajtól nem elrugaszkodva, aki korábban 8 éven át az Espanyol utánpótlásában dolgozott.

Könnyebb volt számomra az Espanyolt elemezni, mint a többi ellenfelünket, mert már ismertem őket egy kicsit, de az utolsó 5-6 meccsüket megnéztem.

Tudjuk, hogy ők az esélyesek, egy erősebb bajnokságban játszanak és a játékosaiknak komoly tapasztalata van. Innen indulunk és soha nem lehet tudni, mi lesz, de az biztos, hogy az Espanyol az esélyes, és hazudnék, ha ennek az ellenkezőjét mondanám.

A szurkolóink nagyon boldogok. A Ferencváros a legnépszerűbb magyar csapat és mindig sok ember kísér el minket. A logisztikától függ, de a zágrábi Dinamo ellen, amely autóval is könnyen elérhető, 2-3000 szurkolónk jött velünk. Kiváló hobbi.”

Az Espanyol–Ferencváros meccset 19-én 21 órakor rendezik.

Az Espanyol-középpályás szerint gyakorlatilag le sem kell játszani a Fradi elleni meccset

Biztos, hogy nem az eredményeik alapján duzzad ennyire az önbizalomtól Granero.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
40% Igen, de menedzselhető.
45% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés