Koszovóban, a FC Prishtina otthonában is hármat rúgott, magabiztosan jutott tovább a BL-selejtező első fordulójában a magyar bajnok Ferencváros. A Fradi új edzője, Peter Stöger szerint azonban a 6–1-es összesítés nem reális.

3–1-re nyerte a visszavágót a Fradi, Uzuni mesterhármast szerzett. Peter Stöger szerint azonban az ötgólos továbbjutás csalóka:

„Egy kicsit meglepett minket az elején az ellenfél letámadása. Több hosszú labdával, mélységi passzal kellett volna operálnunk, a rövid átadásokkal csak lehetőségeket teremtettünk nekik. Egyáltalán nem tartom reálisnak a 6–1-es különbséget, mert a Prishtinának is megvoltak a helyzetei és emiatt a végeredmény nem mutatja feltétlenül objektívan a párharc képét. Ugyanakkor mi voltunk a jobbak, de a következő körben még komolyabban kell vennünk az ellenfelünket, mert sokkal több kell tőlünk, de azt mondhatom, ezt is tesszük majd”

– nyilatkozta Stöger.

A következő körben a litván Zalgiris következik a Fradinak, jövő kedden játsszák az első meccset. A csoportkörbe jutáshoz négy párharcot kell megnyerni.

Koszovóban is hármat rúgott a Fradi, simán jutott tovább a BL-selejtezőben

A Fradi már azon a szinten van, ahol nem kell aggódnunk a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában.

(Via fradi.hu; Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Padlóra került a Real Madrid a Bayern München ellen, de a KO elmaradt

Magyar kapusé a szezon védése Angliában

Marco Rossi szerint nagy kockázat lenne kinevezni őt hazája válogatottjának a kispadjára

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
26% Igen, de csalódás volt.
23% Még nem, de megnézem.
38% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés