Hajnal Tamás, a Ferencváros sportigazgatója beszélt a csapat frissen kinevezett edzőjéről.

Az ír futball legendája, Robbie Keane lett a Ferencváros új vezetőedzője, miután nemrég Pascal Jansen távozott a csapattól.

Már nem Pascal Jansen a Fradi edzője

A holland szakembert kivásárolták a szerződéséből, félmilliárd forintot csengetett ki a meg nem nevezett vállalatcsoport.

A bejelentés után Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója beszélt a klub döntéséről és az új edzőről:

„Nem volt egyszerű kihívás most, ugye a karácsony előtt beinduló folyamatot ilyen gyorsan megoldani, először lezárni Pascal távozását, utána pedig megtalálni a számunkra megfelelő edzőt.

Amit tudni kell Robbie Keane-nel kapcsolatban, hogy régebb óta ismerjük egymást, nem most kezdtük el figyelni a munkásságát, egyfajta kapcsolat volt már a múltból is.

Fel kellett frissíteni bizonyos elemzéseket vele kapcsolatban, több másik olyan lehetőséget is megvizsgáltunk az elmúlt napokban, hogy kik jöhetnek még szóba, de úgy gondoljuk, Robbie személye, kvalitásai, amit már edzőként mutatott, hogy

egy olyan személyiség, egy olyan edző, aki nagyon jól passzol a klubunkhoz.

Keane-nek vezetőedzőként egyébként nincs komoly tapasztalata, korábban egy évet volt a Maccabi Tel Aviv edzője, a csapattal tavaly izraeli bajnokságot nyert.

Ez is érdekelhet:

A távozó Botka elbúcsúzott a Fraditól

Nyolc év után távozik a Fraditól a magyar válogatott játékosa.

Újabb guineai válogatott érkezhet a Fradiba, de a tunéziai meg távozhat

A guineai Naby Keita válogatott középpályástársa is a Fradihoz kerülhet.

(Fotó: fradi.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

70 méterről vágta be a bajnokság gólját a Real Madrid futballistája

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.