Az egyértelműen kiderült, hogy a hosszútávfutás, legyen az terepen, triatlonon belül vagy akár ultra hosszúságú, nem egy sportág. Ez egy életforma. Allaga Tamás, Muhari Gábor és Flander Márton meséli el, miért érdemes ezt az életvitelt választani.
Tamás terepfutó, Gábor ultrában utazik, míg Marci hosszútávú triatlonos, utóbbi kettő többszörös Ironman is. Vagyis mindhárman elképesztő távokat tesznek meg lábon, csak épp másképp, más körülmények között. De ebben mi a szépség? Mivel tudnak meggyőzni arról, hogy kitűzzük célnak a köves hegy legyőzését, a hatórás futást vagy épp Hawaiit, az Ironmant? Ennek próbáltunk utánajárni a három nagyszerű sportolónál.
Terepfutás
„Olyan távokat futottam, aminek a teljesítése is sikerélmény volt, és nem kérdezték: mennyi idő alatt? A természetet is szerettük, ez egy újfajta közeg volt – víz helyett erdő. Új helyeket ismerhettünk meg, mégis megtartva a kajakozásból hozott versenyszellemet” – mesélte Allaga Tamás, aki egy szerencsétlen baleset miatt tért át a kajakozásról előbb a teljesítménytúrákra, majd a bakancsból futócipő, a kabátból meg technikai ruha lett, vagyis hegyi maraton, terepfutás.
Azzal érvelt Tamás a futás mellett, hogy az ember egyre inkább olyan világban él, főleg a nagyvárosokban, ahonnan jó kiszakadni, és ha ezt nemcsak egy-egy hétvégi kiránduláskor teheti meg, hanem akár hétköznap is kimehet az erdőbe, ugyanolyan jó hatással lehet, mint egy hétvégi kirándulás.
„Egyáltalán már az, hogy kiszakadhatunk, jó levegőn vagyunk, mindenféle időjárási körülmények között megtapasztalhatjuk, hogy milyen az erdő, amely minden időben szép – amíg a városban latyak van, kint sokkal tovább lehet élvezni a havat, de még a köd is lényegesen szebb.”
A másik érve, hogy sokan azt gondolják, a hegyen futni mennyivel durvább, mint ha csak síkon tennéd, ám azáltal, hogy roppant változatos a terep, mindig máshogy kell lépni, sokkal kisebb a sérülésveszély.
„A túlterhelés okozta sérülés elenyésző, mert mindig más izmokat használunk. Így sokkal tovább lehet sérülésmentesen sportolni, ha a hegyi futást választod.”
Harmadrészt, bele lehet sétálni egy-egy emelkedőbe, ami egyáltalán nem szégyen, és ilyenkor egy kezdő nagyobb távot is tud teljesíteni, mintha csak lemenne a Margitszigetre. Ez pedig sikerélményt ad. Az utolsó érve pedig az egyre jobb és nagyobb közösség:
„Nem kell egyedül kimenni az erdőbe az állatok közé futni. Nem kell elveszettnek érezned magad.”
Az ilyen terepeken a nagyobb csillapítású talppal rendelkező cipő hasznos lehet, egy versenyen sok múlhat ezen. A mai, modern embernek a talpán eleve gyengébbek az izmok, ezért hamar visszaüt, ha egy vékony talpú csukában fut. A talp, a vádli, az Achilles-ín hamar megsínyli, ha rálépsz egy kőre, gyökérre.
Ultrafutás
„Itt vagyok a mezőny elején, azért választottam ezt, és ebben van egy pici spirituális dolog is, minél hosszabb egy táv, annál nehezebb összerakni, megtervezni. Ezek elég komoly kihívások, már önmagában az is, hogy végigmenjen valaki a távon” – ezek már Muhari Gábor szavai, aki ultrafutó, tehát hétköznapi embernek felfoghatatlan távokat és időket fut.
Gábor korábban középtávfutó volt, de mindig benne volt az érzés, hogy teljesítenie kellene egy Ironmant. Ez 2011-ben sikerült is, akkor minden összeállt nála. Korábban maratonokat futott, 2:25.35-ös eredménye is volt, így innen már könnyebb volt áttérni ironra; illetve a CCC-t is lenyomta.
„Hatórás futásban pedig világcsúcsot futottam 2012-ben, ekkor végleg elmentem ultrás irányba.”
Azt mondja, maratonon 2:10-et kevesen tudnak futni a világon, de 100 km-t meg igazából elég sokan képesek végigszaladni, csak idő meg kitartás kell hozzá.
„Maga a teljesítmény értéke a legnagyobb szépsége az ultrafutásnak: ezt én meg tudtam csinálni! Ez hatalmas dolog, a laikusok el sem tudják képzelni, hogy teljesíteni lehet.”
Azt talán kevesen tudják, hogy kicsit stratégiai jellegű is ez a műfaj: könnyű elrontani, de ha odafigyel az ember és megfelelően felkészül, akkor okosan végig lehet menni.
„A spiritualitás része pedig az extázis, az az eufória, amikor egyfajta más állapotba kerül az ember bizonyos kilométerek, órák után. Ennek vannak testi megjelenései is, elönti az endorfin az embert, ami egy testazonos drog, és nem kérdés, hogy sok ultrafutónál egyfajta függőséget okoz.”
Gábor is megemlítette a közösséget, ami szintén erős motivációt ad, ezek kis szegmensei a nagy futóközösségnek.
Hosszútávú triatlon
„Nálunk önmagában a futástól nem fogsz besokallni. Egy hosszútávú triatlonnál ott van a végén ugyan egy maraton, és ha csak arra készülsz, az nehezebb, ám itt van másik kettő sportág is. Ettől lesz szép. Olyan értéket képviselő dolog ez, amit semmire sem cserélnék el” – ezt már Flander Márton mondja, lobbizva a triatlon mellett.
Önmagában egy sima maraton lefutása vagy kerékpárral egy Balaton-megkerülés is elég kihívás szerinte, de ez a három sportág együtt ad egy pluszt, amit pedig még inkább generál a triatlon növekvő népszerűsége, meg persze az Ironman és Hawaii hatása.
Elárulta azt is, hogy a triatlonosok nem különösebben szeretik, ha valaki egy Ironmanre csak egy bakancslistás kipipálandó feladatként gondol.
„Mert ez egy életforma, ahol nem a verseny maga a cél, hanem az az út, amin végigmész, hogy egyáltalán eljuthass a versenyre. Mert az csak egy nap, de neked az egész évet úgy kell élned, hogy arra készülsz.”
Úgy fogalmazta meg, hogy a verseny maga az ünnep, olyan, mint a karácsony, ahol nemcsak az ajándék a lényeg, hanem a készülődés is.
„Az Ironman – ahol az eredményeim nagy részét elértem és ami egyben a legnagyobb kihívás is – rengeteg áldozattal jár. Már az is, hogy eljuthass oda, majd a célba is, ettől lesz teljes az egész, és ettől lesz olyan, hogy amikor átszaladsz a célvonalon, akkor… de ezt el sem lehet szavakkal mondani, mit érzel akkor...”
Az neki nagyon fontos, hogy ez tényleg nemcsak egy kipipálandó feladat, hanem ez egy életforma. Ez a legfőbb motiváció minden egyes nap, minden edzésen.
Marci szerint a hosszútávú triatlonhoz meg kell érni, tapasztalat, rutin kell ahhoz, hogy meg tudd tervezni a versenyt. Ő 24 évesen ment először Ironmant, de három-négy év múlva ért meg rá igazán, akkorra ismerte ki a határait.
„Mert nem kérdés, az Ironman, és úgy általában a hosszútávú futás a határaid feszegetése.”
Márpedig ez sokaknak vonzó, ahogy a természet, a közösség, az extázis és persze maga a teljesítmény is.
(Kiemelt fotó: Murat Oner Tas/Anadolu Agency via Getty Images)