Nem meglepő módon részben a holland vonalon indul el a Ferencváros.

Pascal Jansen érkezése után várható volt, hogy a Fradi a holland bajnokságot is figyelni fogja a transzferpiacon. Úgy tűnik, ez beigazolódott, a De Telegraaf és az Üllői129 is arról ír, hogy

a magyar bajnok Philippe Rommenst szerezheti meg.

A Go Ahead Eagles belga középpályása 26 éves, a PSV-ben nevelkedett, 2021-ben igazolt az Eagles csapatához, amelyben az előző szezonban összesen 25 meccsen lépett pályára, ezeken öt gólig és hat gólpasszig jutott. Rommens elsődleges pozíciója a középső középpályás, de védekezőbb szerepkörben is tud játszani. Az előző szezonban bokaszalag-szakadás miatt nagyjából három hónapot kihagyott, de ezt leszámítva alapemberben volt a klubjában, amely a bajnokság kilencedik helyén végzett.

2025-ig van szerződése jelenlegi csapatával, a Transfermarkt szerint 3,5 millió euró a piaci értéke.

Ez is érdekelhet:

Egy 51 éves holland a Fradi új vezetőedzője

Kerkez Milos korábbi edzője veszi át a Fradi irányítását.

Bemutatták a Fradi új, Macron mezeit

A Nike helyére érkező új sportszergyártó, a Macron három teljesen egyedi mezt tervezett a rekordbajnok Ferencvárosnak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
15% Naná, és nagyon keményen.
36% Igen, de menedzselhető.
49% Szerencsére nem.