A kéziválogatott szövetségi kapitánya, Gulyás István sem számított ennyire bravúros teljesítményre a csapattól az Európa-bajnokságon.

A csoportkör utolsó fordulójában óriásit küzdve, hátrányból felállva legyőzte Izlandot a magyar férfi kézilabda-válogatott és így csoportelsőként jutott a középdöntőbe:

Hihetetlen: Izlandot is legyőzte a magyar válogatott, középdöntőbe jutott

A megfiatalított, legjobbja nélkül érkező magyar csapat továbbjutása maga a csoda.

A meccs után Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, az izlandiak elleni meccs második félidejében a csapat védekezése sokkal szigorúbb lett, ennek köszönhető a fordítás. Annak nagyon örül, hogy bár három kemény meccset játszott a csapat, a fáradságot egyelőre nem érzi a játékosokon, szerinte a válogatott erőnléti edzője remek munkát végzett.

Arra a kérdésre, hogy számított-e a továbbjutásra a következőt válaszolta:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy számítottunk rá, de most is azt mondtuk a srácoknak az öltözőben, hogy ne érezzék a terhet a győzelem miatt, tegyenek meg mindent, tartsák az ellenfelet szorosan, ne álljanak meg, és akkor bármi megtörténhet. Most jön még négy meccs a középdöntőben, tapasztalatszerzés szempontjából nem is lehetne tökéletesebb. Óriási dolog, hogy ilyen ellenfelek ellen tudjuk tovább építeni a magyar válogatottat. Most megismeri őket Európa.

Magyarország a középdöntő első fordulójában a norvégokkal játszik pénteken, majd vasárnap Szlovénia, kedden Svédország, szerdán pedig Portugália következik.

(nso)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés