Karrierje nagy részét az olasz bajnokságban töltötte Igor Tudor, de most a Marseille edzője. Meg is látta a Ligue 1-ben a potenciált.

A francia bajnokság sokkal erősebb, mint az olasz. Olaszországban nincsenek olyan erős klubok, mint a PSG, még az Inter és a Juventus sincs a PSG szintjén.

Ezzel az erős felütéssel kezdte az érvelését az Olympique Marseille horvát edzője, majd azért elgondolkodtató konkrétumokkal folytatta. Azt állítja, hogy három-négy csapat van a Serie A-ban, amelyek talán erősebbek a francia megfelelőiknél, de a hatodik helytől lefelé a francia együttesek erősebbek. Szerinte, ha holnap játszanának egy Empoli–Strasbourg meccset, az utóbbi nagy fölénnyel nyerne, ahogy a Reims is erősebb, mint a Spezia.

„Olyan szakadék van a Serie A erősebb és gyengébb csapatai között, ami Franciaországban nem létezik. Ráadásul Franciaországban sokkal nagyobb a ritmus, mert más típusúak a játékosok: a Ligue 1-ben fiatalabbak és fizikailag erősebbek, Olaszországban nincs ilyen intenzitás.”

A következő érve az volt, hogy:

„Az angol klubok is inkább a Lorient-ből vesznek focistát, és nem Olaszországból, ami azt jelenti, hogy a Ligue 1-ben a játékosoknak megvannak a megfelelő adottságaik ahhoz, hogy beilleszkedjenek a legerősebb bajnokságban is.”

Tudor, aki ugye kilenc évet futballozott a Juventusban, bevallotta, hogy korábban ő sem becsülte annyira a francia futballt, de most edzőként látja az erősségeit.

Ez is érdekelhet:

Pazar gólt rúgott a grúz Messi

Két gyönyörű csel után jött a magabiztos befejezés.

Eléggé beszédes a francia bajnokság fizetési toplistája

Mondhatni azt is, hogy ez nem a francia bajnokság, hanem a PSG fizetési toplistája.

(Fotó: Jean Catuffe/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
11% 8-10 éve
38% +10 éve