Kenderesi István, a válogatott focisták korábbi németalföldi megfigyelője csalódott Georges Leekensben, régi cimborájában.

Az Index kérdezte meg Kenderesit, aki egyébként már nem segíti a kapitányt, mivel mert már nem maradt a térségben olyan focista, akit érdemes lenne figyelni.

Az egykori kapus jól ismeri a belga kapitányt, és kint volt a két meccsen is, így aztán releváns a véleménye.

„Tartom, hogy jó edző, de fel kéne sürgősen ébrednie. Nem ezt a hozzáállást vártam tőle, mélyre süllyedt a pocsolyába.”

Kenderesi szerint Leekens nem hozza azt karakánságot és a keménységet, ami őt jellemezte, egyszerűen bekebelezte a közeg. Nem érti, hogy lehet mosolyogni két ilyen kínos vereség után, de persze az udvarias mellébeszélés az ment, viszont a futballunknak ez abszolút nem jó. Nem lehet dicsérni. Ezt a két vereséget, ami közül a kazah kiborító volt, bármelyik magyar edző hozta volna.

„Konfliktusokat kellene vállalnia. Nem mindenáron, de az elképzelései mellett ki kellene állnia, mert

az a gyanúm, hogy őt megvezették eddig.

Kenderesi szerint ezeket a hibákat követte el Leekens:

  • Kleinheisler László. Vele egy tapodtat sem lépünk előre, nagy a sebessége, de nem mindig a helyes irányba.
  • Dzsudzsák Balázst leégette tükörszélsőként és a center mögötti játékosként.
  • Stieber Zoltán, Nagy Ádám, Lang Ádám: ha nem akarja látni őket élesben, miért hívta haza őket?
  • Botka Endre mit keresett balhátvédben?

Nagyjából tehát azokat sorolta fel, amiket mi is.

„Ha nem fog változni Georges, nem lesz érdemi befolyása, elzavarják, mielőtt elkezdődne a róla elnevezett éra, amit vártunk páran, akik régóta ismerik.”

Lehet, hogy Leekens a belga Pintér Attila?

Georges Leekens egészen addig jó edzőnek tűnhetett, amíg nem volt meccs – azóta viszont inkább az új Pintérnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
12% Naná, és nagyon keményen.
49% Igen, de menedzselhető.
39% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés