A Los Angeles Lakers nagyon fontos győzelmet szerzett a nyugati rájátszás döntőjében

A Lakers a Denver Nuggets ellen játssza a nyugati konferencia döntőjét. A Nuggets óriásit megy eddig a playoffban, két párharcot fordított meg 1-3-as állásról. És ha így folytatódik a döntő, akkor itt is valami hasonlóra lesz szükség, hiszen az első két meccset behúzta a Los Angeles.

LeBron James tegnap azt nyilatkozta, felháborítónak tartja, mennyire kevés szavazatot kapott az MVP-voksoláson (Antetokunmpo nyert, James lett a második), és ennek megfelelően kezdte a meccset. Az első percekben csak ő dobott pontot a Lakersből, 20 ponttal állt a félidőben.

A Lakers folyamatosan vezetett, többször volt tíz pont felett az előny, a Nuggets azonban szívósan játszott, a végén feljött és nagyon közel került a győzelemhez. Az utolsó másodpercekben a Lakers támadhatott, Jamal Murray azonban kiosztott egy szenzációs blokkot, úgy tűnt, egyenlít a Denver. Két másodperc volt hátra, a Lakersnek egy gyors támadásra volt ideje, ekkor jött az egész meccsen jól játszó Anthony Davis és hiába védekezett jól Jokic, a Lakers magasembere bedobta a meccsnyerő hárompontost.

105-103 lett a vége, a Lakers 2-0-ra vezet a négy győzelemig tartó szériában.

Összefoglaló:

(Fotó: Lakers Facebook-oldal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

10 sztori, ami miatt felejthetetlen marad a 2026-os téli olimpia

Senki sem tudta megközelíteni a norvégokat az éremtáblázaton

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés