2017-ben Jan Blachowicz mérlege a UFC-ben két győzelem és négy vereség volt. Azóta kilenc meccsből nyolcat megnyert, és a UFC félnehézsúlyú bajnoka lett a Lengyel Erő.

Minden idők legdominánsabb félnehézsúlyú bajnoka, Jon Jones idén úgy döntött, hogy már nincs kihívás számára a súlycsoportban és inkább kipróbálja magát nehézsúlyban. Ezért lemondott a félnehézsúlyú vb-övéről, a megüresedett bajnoki címért az amerikai Dominick Reyes és a lengyel Jan Blachowicz meccselt a UFC 253-as gáláján.

Reyes legutóbb Jones ellen lépett ketrecbe, sokak szerint legyőzte Jonest, a pontozók azonban végül a bajnokot hozták ki nyertesnek. Főleg emiatt volt Reyes a favorit, és bár Blachowicz-nak is jó periódusa volt, a szakértők és a fogadóirodák is Reyest tartották egyértelmű esélyesnek. Az amerikai a bunyó előtt azt nyilatkozta, Blachowicz szempontjából ő egy borzasztó ellenfél lesz, eközben Blachowicz azzal fogadkozott, hogy Reyes megtapasztalja, milyen a Lengyel Erő.

Maga a meccs nem úgy alakult, ahogy a legtöbb szakértő várta. A lengyel végig nagyon összeszedett volt, jó taktikát választott, kemény testrúgásokkal kezdett, a második menetben pedig már az ütései is pontosak voltak. Gyorsabb, precízebb és erősebb volt Reyesnél, egy leütés után a második menet utolsó másodperceiben TKO-zta ellenfelét:

A 37 éves Blachowicz ezzel Lengyelország első férfi UFC-bajnoka lett. A meccs utáni interjúban rögtön kihívta Jon Jonest, felszólította a korábbi bajnokot, hogy ne bujkáljon, álljon ki ellene.

A gálán volt még egy címmeccs:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés