A Nagy Vörös Rangadóból csak egy nagy verés lett.

Egy laza edzést tartott Jürgen Klopp csapata Manchesterben, úgy nyertek 5–0-ra a vörösök, hogy különösebben meg sem kellett erőltetniük magukat. A 60. perc környékén már tömött sorokban hagyták el a lelátót az MU-drukkerek, ahol Sir Alex Ferguson kínosan feszengett.

Szóval nem lennénk most Ole Gunnar Solskjaer helyében. Kisebb csoda lesz, ha ezt a norvég menedzser megússza. A Liverpool ugyanis az első félidőben akkor rúgott gólt, amikor épp kedve szottyant hozzá, a United védekezése gyakorlatilag nem létezett. Nem látszott, mi volt a terve Solskjaernak.

Mohamed Szalah egy gólpasszal kezdett – Naby Keitát ugratta ki –, majd egy mesterhármassal folytatta az egyiptomi. Ezzel ő lett a legeredményesebb afrikai a PL-ben.

Valamint 18 év után az első, aki mesterhármast jegyez az Old Traffordon. Legutóbb Ronaldo rúgott hármat – még az igazi, a brazil. Szalah 12 meccsen 15 gólnál jár ebben az idényben. A Liverpool pedig ezzel visszatért a 2. helyre, a Man. United viszont csak a hetedik, de a baj talán még ennél is nagyobb.

Manchester United–Liverpool 0–5

Keita 0–1

Jota 0–2

Szalah 0–3

Szalah 0–4

Szalah 0–5

Jürgen Klopp Szalahról: Ki a jobb nála jelenleg?

A német szakember szerint most Szalah a világ legjobb labdarúgója. Nem is biztos, hogy messze jár az igazságtól.

(Fotó: Alex Livesey - Danehouse/Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában