Úgy tűnik, van olyan védekező középpályás, akit a Chelsea nem szerez meg a Liverpool elől.

A Liverpool ugyan erősített a középpályán, érkezett Mac Allister és Szoboszlai is, de védekező középpályása nincs a Poolnak, miután Fabinho és Henderson is Szaúd-Arábiába igazolt.

Klopp első számú kiszemeltje Moises Caicedo volt, az ecuadori azonban végül a Chelsea-be igazolt angol rekordpénzért. A második opció a Southampton játékosa, Roméo Lavia volt, de a belgát is sikerült elhappolnia a Chelsea-nek.

A Pool végül Németországban, a Stuttgartban talált egy olyan védekező középpályást, aki jelen körülmények között elérhető, és úgy tűnik, hogy ezúttal a Chelsea nem kerül képbe.

A Liverpool ugyanis mindenben megegyezett a japán Endo Vataruval, a Stuttgart harmincéves japán futballistájával.

A Sky Sports értesülései szerint Endo Vataru csütörtökön repül Liverpoolba, hogy átessen a szokásos orvosi vizsgálaton, a Liverpool bónuszokkal együtt összesen 21 millió fontot fog fizetni a Stuttgartnak.

Az 50-szeres japán válogatott Endo védekező középpályásként és középhátvédként is tud játszani, Európában a Stuttgart mellett a belga Sint-Truiden csapatában futballozott.

Ez is érdekelhet:

Klopp Szoboszlait dicsérte a Chelsea elleni rangadó után

Végigjátszotta a Chelsea elleni rangadót Szoboszlai Dominik.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
45% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés