Sosem látott mélységbe csúszott a címvédő Manchester City, és nem csak a vereség miatt: totálisan alárendelt szerepet játszott Guardiola csapata az Anfielden.

Noha a Manchester City három bajnoki vereség után utazott az Anfieldre, a Liverpool elleni meccs mégis csúcsrangadónak számít. Elvégre a jelenlegi éllovas a legutóbbi hét bajnokságból hatot megnyert, abszolút korszakos csapatot épített Pep Guardiola.

Akinek a pályafutása alatt még sosem volt olyan, hogy egymás után négy bajnoki meccsen kapjon ki, sőt hét meccs óta nyeretlen (0–1–6). És 19 gólt kapott ezeken a meccseken.

És ma még egy fura rekordot felállítottak: City első lövési kísérlete a 39. percben jött össze (kaput nem talált), ennél hosszabb ideig 2010 áprilisában kellett várniuk egy lövésre – az Arsenal ellen 58. percet.

De a mai Liverpool ellen talán még a csúcson lévő City sem szerzett volna pontot, Arne Slot csapata teljesen lefocizta ellenfelét és simán nyert 2–0-ra.

Az eddigi taktikával ellentétben a Pool az első perctől kezdve nyomott, hihetetlenül dominálta az első félidőt, és a gól is jött. Alexander-Arnold berúgta a City védelme mögé, az ötven méteres labdát Szalah összeszedte és aztán szépen betette Cody Gakpo lábára.

A második félidőben Díazt akasztotta Ortega, a tizenegyest pedig Szalah berúgta. Ezzel behúzta a meccset a Pool és már 11 pont az előnye a Cityvel és 9 az Arsenallal szemben. Ez utóbbi a legnagyobb különbség a bajnokságban a 2019–20-as szezon utolsó napja óta, amikor megnyerték utolsó bajnoki címüket a vörösök.

(Fotó: Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

Gerrard szerint Szoboszlai alkalmas arra, hogy a Liverpool csapatkapitánya legyen

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés