Dejan Lovren határozottan, de azért nem kíméletlenül szállt bele Mourinhóba. És borzasztó nehéz lenne vele vitatkozni.

Mindössze arra célzott a Liverpool horvát védője, írja a goal.com, hogy a vörösök egészen más focikultúrát képviselnek, mint a vörös ördögök.

Leginkább abban mutatkozik ez meg, hogy ők minden meccsen nyerni akarnak, a Manchester United nem annyira.

„Kemény kihívás lesz a meccs. Amikor legutóbb játszottunk ellenük, akkor igen mélyen védekeztek, majd meglátjuk, ezúttal mi fog történni. Számukra most talán elég lenne az egy pont, nekünk azonban nem. Mi nem a Manchester United vagyunk, sosem játszunk csak egyetlen pontra. Ugyanúgy fogunk játszani, mint mindig – támadó szellemben.”

A szombat kora délutáni meccsen a második helyezett a harmadikat fogadja, és ugyan az Old Traffordon lesz a meccs, de egészen biztos, hogy a 'Pool fog majd támadni. Ősszel, az Anfield Roadon 0–0-ra végeztek a csapatok, sőt az azt megelőző három egymás elleni meccsükön is döntetlen született.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Új világcsúcs maratonfutásban, ketten is áttörték a 2 órán belüli álomhatárt

Szörnyű hír a braziloknak, újabb alapember maradhat le sérülés miatt a világbajnokságról

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni