De nem Haalandot, és nem is Szoboszlait. Egyelőre.

Az Independent hozta a hírt, de a megbízható forrásnak számító James Pierce is megerősítette, hogy

a Liverpool megállapodást kötött a Red Bull Salzburggal, kivásárolja a szerződéséből Takumi Minaminót.

A japán támadó szerződésében szerepel egy 7,25 millió fontos kivásárlási záradék, ezt teszi le januárban a Liverpool. A 24 éves Minamino ebben a szezonban 9 gólt szerzett és adott 11 gólpasszt 22 meccsen. Emellett huszonkétszeres japán válogatott, ahol van már 11 gólja. A vörösök elleni liverpooli BL-meccsen gólt rúgott és adott egy gólpasszt is Haalandnak.

Minamino azért is jó vétel – azon kívül, hogy több poszton is bevethető, gyors, rendkívül technikás és intelligens játékos –, mert ezzel kinyílik a japán piac is a Pool előtt, ami gazdaságilag remek befektetés.

A nagy fogás persze Erling Braut Haaland lett volna, de a norvég centerért sorban áll fél Európa.

Szoboszlaiéknak nem sikerült a bravúr, a BL-győztes Liverpool továbbjutott a csoportkörből

A Salzburg ugyan nem játszott rosszul, de nem tudta legyőzni a címvédő Liverpoolt az E-csoportban. Szoboszlai Dominik csapata az Európa-ligában, a Liverpoolban a BL-ben folytatja tavasszal.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés