Kylian Mbappé és Mo Szalah is kihagyott egy tizenegyest.

Ugyan a legutóbbi nyolc egymás elleni mérkőzésükből hetet a Real Madrid nyert és egyszer ikszeltek, a mai meccsen a Liverpool tűnt esélyesnek a hét BL-rangadóján. A vörösök ugyanis vezetik a Premier League-et és a Bajnokok Ligáját is, Arne Slottal remekel eddig a Pool.

A Real Madridnál öt kezdőjátékos hiányzott sérülés miatt, a legfrissebb kieső Vinícius volt, szóval határozottan rossz előjelekkel érkeztek az Anfieldre.

Vinícius nélkül utazik a Liverpool elleni rangadóra a Real Madrid

Három hétre kidőlt a brazil, ami most nagyon rosszkor jött a Realnak.

És nem is volt sok esélyük, a Liverpool fölényben játszott, és remekül használta a presszinget a nem túl labda- és magabiztos Mendy és Asencio ellen.

Az első félidőben kaput sem talált a Madrid, a vezetést mégis csak a második félidő elején szerezte meg a Liverpool. Egy Alexis Mac Allister–Bradley összjáték után az argentin világbajnok szépen elrúgta a hosszúba.

Aztán olyat láthattunk, amit talán még soha: Mbappé és Szalah egy meccsen, sőt tíz percen belül kihagyott egy-egy tizenegyest. Ebből végül a Pool jött ki jobban, mert a 76. percben Cody Gakpo fejelt egy gólt és eldöntötte a meccset.

A Liverpool ezzel maradt százszázalékos és vezeti a tabellát, a Real Madrid viszont a 24., vagyis az utolsó továbbjutást érő helyen áll.

Decemberben a remeklő Atalanta stadionjába utazik a Real, az se lesz könnyű meccs. A Liverpool a Gironával játszik majd.

  • BL-alapszakasz, 5. forduló
  • Liverpool–Real Madrid 2–0 (0–0)
  • Gólszerző: Mac Allister (52.), Gakpo (77.)

(Fotó: Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Megvan a Fradi pontos programja az Európa-ligában

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés