Összeszedtük, mit érdemes tudni a magyar válogatottról, amely egymás után a második kontinenstornára jutott ki.

Az Euro 2016 után az Euro 2020 is egy rendhagyó Európa-bajnokság, előbbinél először vett részt 24 csapat, utóbbinak pedig nincs rendező országa, hanem Európa-szerte 11 városban rendezik meg a tornát. Minket, magyarokat mindkettő érint, hiszen az nyilvánvaló, hogy 2016-ban nem jutottunk volna ki, ha nem emelik meg a létszámot, a 2020-ról 2021-re halasztott Eb-n pedig az egyik helyszín Budapest.

És nem azért játszhat a magyar válogatott a Puskás Arénában, mert rendezők vagyunk, hiszen mindentől függetlenül itt lett volna az egyik csoport. Azonban Marco Rossi csapata pótselejtezőn kiharcolta a részvételt, Bulgáriát és Izlandot győzte le. Ne takarjuk el a szemünket, ez ismét a létszámemelés eredménye, azonban most már jó szívvel kijelenthetjük:

Én nem vagyok híve a létszámemelésnek, az Eb-knek megvolt az a varázsa – szemben mondjuk a világbajnoksággal –, hogy egyetlen meccsre sem lehetett legyinteni, egyet sem tudtak okosba' kimozogni a nagycsapatok, mert nem volt kiscsapat. Örültem persze, hogy kijutottunk Franciaországba, jómagam is a helyszínen őrjöngtem, de az igazi megnyugvást az hozta, hogy a válogatottunk megnyerte az F-csoportot Izland, Portugália és Ausztria előtt.

Ezek után nem vonható kétségbe a részvételünk, majd jött

Forma

Bomba. Tizenegy veretlen meccsel vártuk az Eb-t, ilyenre emberemlékezet óta nem volt példa a magyar válogatottnál. A tizenkettedik sajnos nem lett meg, Portugália az utolsó tíz percben bedarálta Gulácsiékat, pedig a 79. percben pár másodpercre azt hittük, mi vezetünk. Legalábbis a lelátón.

A tizenegyes veretlenségi sorozatot nem úgy építette fel a Rossi-csapat, hogy elment haknizni harmatgyenge válogatottak ellen, hanem ebből kilenc tétmeccs volt, többek között Lengyelország, Szerbia, Oroszország, Törökország vagy épp Izland ellen. Nincs kérdés, hogy Magyarországnak helye van az Eb-n.

A mostani keret

Elképesztő balszerencse, nagyjából ennyivel le is lehet rendezni. De igazságtalan lenne azokkal szemben, akik ott harcolnak a pályán, most már azon sopánkodni, hogy Szoboszlai Dominik, Kalmár Zsolt és Hangya Szilveszter is hiányzik sérülés miatt. Viszont nem tudom nem megjegyezni, hogy úgy ahogy volt, a két középpályással együtt kidőlt a csapatból a kreativitás, Hangya pedig az egyetlen ballábas baloldali védőnk volt.

De ezen a ponton gyorsan meg is kell jegyezni, hogy Rossi csapatának elsősorban a szervezettség és a stabil védekezés az erőssége – ami azért meglepő egy magyar válogatottól. A kapitány az 5–3–2-es felállást kedveli, ami egyébként annyiban a kerethez is van igazítva, hogy a belső védőink európai szinten is tényezők, Willi Orbán a Bundesligában szerepel kiválóan, Szalai Attiláért pedig sorban állnak a Premier League-, Serie A- és La Liga-csapatok. Mellettük Botka Endre a BL-ben edződött, Lang Ádám pedig a ciprusi Omoniában.

Szoboszlaiék kiesése miatt a középpálya közepe kissé szürke lett, Nagy Ádám továbbra is kiváló hatos, Kleinheisler László pedig továbbra sem elég jó nemzetközi szinten. A sérülések igazi nyertese a 22 éves Schäfer András, aki így berúgta a kezdőcsapat megroggyant ajtaját. Elöl Szalai Ádám még mindig megkerülhetetlen, Sallai Roland pedig a legügyesebb magyar.

Esélyek

Az nincs sok, magasan a legerősebb csoportba kerültünk, és talán Portugália ellen volt a legtöbb, de azt már tudjuk, hogy nem szereztünk pontot. A franciák és a németek erősebbnek tűnnek, úgyhogy talán kisebb célokat kell kitűzni: gólt szerezni, pariban lenni.

A magyar válogatott Eb-kerete:

Kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

Védők: Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Holender Filip (Partizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros)

Támadók: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

A magyarok programja:

  • Magyarország–Franciaország; június 19., 15:00
  • Németország–Magyarország; június 23., 21:00

(Fotó: MLSZ, MTI)

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.