Peter Schmeichel úgy szidta Solskjaert, hogy közben pogbázott.

A kapuslegenda is nyilatkozott a Manchester Unitedról, mert hát annyira rossz a csapat, hogy senki sem mehet el szó nélkül mellett. A dán pogbázott ugyan, de nem Pogba miatt Pogba a legnagyobb gond.

Schmeichel ugyan azt mondta, hogy „Pogba problémás gyerek az »osztályban«”, mert egyszerűen pocsékul játszik, holott egy klasszis, világbajnok középpályásról beszélünk. Azonban a miért alapján egyértelmű, hogy a menedzser is rosszul jön ki az egykori kapus kritikájából.

„Nagyon, nagyon mélyen játszik, és nem értem, mi a szerepe ebben a csapatban.

Amikor a cserék után előrébb játszott, akkor volt két remek passza. De csak kettő... nem tizenöt. Úgy látom, ez a probléma, túl sok figyelmet vesz el, ő a problémás kölyök a csapatban. Nem látom a csapatban betöltött szerepét. Vajon mire lesz képes ebben az együttesben?”

Azt is említette, hogy amikor a pályán van, teljesen másképp jár körbe a labda ahhoz képest, amikor nincs a csapattársak közelében. „Az Arsenal elleni meccs első huszonöt percében csak hátra passzt láthattunk tőle.”

Optus Sport on Twitter

I don't understand what his role in this team is... He kind of feels like he's the problem child in this team..." Here's nearly three minutes of Manchester United legend Peter Schmeichel teeing off on Paul Pogba ?️‍♂️ #MUNARS #PL #OptusSport https://t.co/FXobaCPvhn

Schmeichel tehát Pogbát szidta, ám eközben a menedzser is kapott, elvégre egyértelmű: rossz helyen játszatja a franciát.

"Sokkoló és elszomorító, mennyire rossz ez a Manchester United"

Teljesen középszerű lett a világ egyik legtekintélyesebb klubja.

(Fotó: Simon Stacpoole/Offside/Offside via Getty Images)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

50 éves lett a Rakéta, minden idők legnagyobbja

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés