A Chelsea a sírból hozta vissza a BL-döntőt, de a Montpellier és a Napoli is mélyről kapaszkodott fel. Focikörkép.

A hétvége focija egyértelműen a Bajnokok Ligája fináléjáról szólt, egyrészt a legnagyobb nemzeti ligák már véget értek, másrészt meg a világ legerősebb sorozatáról beszélünk. Mint ahogy arról már beszámoltunk az angol bajnokság hatodik legjobb csapata, a Chelsea vihette haza a nagyfülű trófeát, pedig a 83. percben vezetést szerzett a Bayern München, majd a hosszabbításban büntetőhöz jutott, sőt a tizenegyespárbajban is előnyt szerzett a Neuer-védéssel. Mindhiába. A Chelsea története során először lett BL-győztes, a Barcelona és Bayern München kiverésével. Vannak még csodák.

De nem ez volt az egyetlen csoda, az egyetlen nagy visszakapaszkodás a hétvégén. A Ligue 1 küzdelmei húzódtak a legtovább a nagy bajnokságok közül és az egyik legizgalmasabb is ez volt. Ebben a kategóriában természetesen a Premier League nyert a múlt heti drámával. A galloknál új bajnokot avattak, a Montpellier ugyanis még sosem nyerte meg az elsőosztályú francia sorozatot. Egy rövid ideig úgy tűnt, nem is bírják el a terhet a kék-narancssárgák, az utolsó helyen végző Auxerre pályáján vesztésre álltak, ám John Utaka duplájával fordítottak és így hiába győzött a PSG is Lorientban, bajnok lett az MHSC.
Mindkét pályán félbeszakadt a találkozó a szurkolók rendbontása miatt, de ez már Montpellier-ben senki sem érdekel már.

A Paris SG felesleges győzelme:

A Juventusnak sem sikerült a duplázás, a bajnoki cím mellé az Olasz Kupa trófeáját már nem tehették a vitrinjükbe, a Napoli ugyanis 2-0-s győzelmet aratott a római döntőben. És ezzel egyúttal Del Piero búcsúja is keserédes lett, a 37 éves ikonnak ez volt az utolsó mérkőzése a zebrák mezében. Ale 19 évet húzott le Torinóban, ennek apropóján mi is összeszedtük, miért szerettük a világbajnok támadót.
A Napoli nagyon sokáig a dobogóért harcolt a Serie A-ban, ám az áprilisa, valamint az utolsó előtti fordulóban rendezett bolognai meccs olyan pocsékul sikerült, hogy végül csak az ötödik lett. Lemaradt a BL-ről, ami csalódás volt. Mélyen voltak, de felálltak Cavaniék és lenyomták a bajnokot a kupában.

Az NB I-ben egyetlen érdekesség, egy nyitott kérdés volt: ki lesz az ezüstérmes? Nos, a Videoton fut be a Debrecen mögé, mivel Nemanja Nikolics duplájával 2-0-ra legyőzte a Pápát, így hárompontos előnyét már nem tudja behozni a Győr. A szerb-magyar csatár ezzel utolérte Coulibalyt a góllövőlistán, így az utolsó fordulóra is marad izgalom... 

(fotó: thebiglead.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Xabi Alonso döntése miatt egy portugál edző lett a Liverpool A-opciója

A világ legkeresettebb edzője a Liverpoolt és a Bayern Münchent is visszautasítja?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés