Hú de izgalmas lesz a szezonrajt.

Aurelio De Laurentiis érdekes ember, nem egy klasszikus klubelnök, bár Olaszországban akad még pár ilyen. A Napoli elnöke producer és üzletember is egyszerre, utóbbi több szempontból is meglátszik: egyrészt a csőd széléről hozta vissza a Napolit, amely azóta a Serie A egyik legerősebb csapata, konstans. Másrészt üzletemberi fejjel és konoksággal nyilatkozott a szurkolókról is, akik amúgy sem nagyon csípik.

Most meg az történt, hogy De Laurentiis megvásárolta a Barit is, amely idén nyáron csődbe ment, és ezt a szezont már az olasz negyedosztályban kezdi meg. A drukkerek meg most izgulnak, hogy annyira meg fogja osztani az elnök figyelmét ez, hogy nem jut elég pénz a Napolira. Az elnök erre reagált, meglehetősen személyeskedve, szélesre nyitva a bicskát. Mindkét zsebben.

Kedveseim, a Bari az amatőr ligában játszik, nem látok arra nagy esélyt, hogy elvonná a figyelmemet. A Napoli az egyetlen olyan együttes Olaszországban, amely az utolsó kilenc év mindegyikében szerepelt az európai kupaporondon.

Nápolyban a rajongóink azt várják el, hogy több milliárd eurót költsek játékosokra, de ők még mindig kamumezekben járnak, és benyomják a forgóajtókat a belépésnél.”

Izgalmas lesz az első forduló, mivel kizárt, hogy az ultrák ne reagáljanak erre. Már várjuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
15% Igen, nagyon bejött.
34% Igen, de nekem annyira nem adta.
33% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés