Már előre sejtettük, hogy nem lesz jó vége a féktelen költekezésnek, tök indokolatlan összegek és játékosok érkeztek, a két legnagyobb barom a Liverpool és a Man. United volt. Most már majdnem hivatalosan is.

Bár a City (Mangala) és a Chelsea (Cuadrado) is bekerült egy-egy igazolással, a Liverpool és az MU két-két játékos esetében lapátolta bele a fontmilliókat a pöcegödörbe. A vörös ördögök két dél-amerikaival futottak lyukra, Radamel Falcao kölcsönvétele rekordösszegű volt, de a kolumbiainak nem feküdt Manchester, Ángel di María szintén rekordigazolás volt a maga 75 millió eurójával, de ő nem kölcsönbe érkezett.

De nem ő a leghitványabb igazolás, hanem természetesen Mario Balotelli. A Liverpool 20 millió euróért vette meg, ami úgy 19-cel több, mint amennyit adni kellett volna érte. Ha a Poolé a legrosszabb, a Milané a legjobb üzlet, aki elpasszolta a félkegyelmű csatárát.

Íme a top 3:

  • 3. Emmanuel Riviere – Monaco ⇒ Newcastle United
  • 2. Ángel di María – Real Madrid ⇒ Man. United
  • 1. Mario Balotelli – Milan ⇒ Liverpool

Az eredmény nem "hivatalos", a 101 Great Goals állította össze, de nehéz vele vitatkozni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

41 éve nem látott bravúr kapujában van a Ferencváros

Itt van Szoboszlai Dominik összes szabadrúgásgólja a Premier League idei szezonjából

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés