Nem volt könnyű megegyezni az argentinnal, mert minden fillérhez ragaszkodott.

Persze igazából csak a szerződésébe foglaltakat akarta érvényesíteni Mauricio Pochettino, azért húzódott el az elválás. És tegyük a szívünkre a kezünket, ha egy olyan klubbal lennénk szerződésben és rúgna ki, amelyik ennyire tele van pénzzel – és más nem is nagyon számít – , akkor mi is tartanánk a markunkat.

Na de ma megegyeztek a felek, így végre elválhattak az útjaik, ami azt is jelenti, hogy azonnal be is jelentették a párizsiak az új edzőt: Christophe Galtier-t.

A francia szakember a Nice-től érkezik, korábban a Lille-lel meglepetés bajnoki aranyat nyert és az év edzője is volt. A bemutatkozásakor elmondta a kötelezőket, hogy mennyire megtisztelő a PSG edzőjének lenni, és tudja, mindenki sokat vár tőle és a csapattól, valamint hogy a Paris Saint-Germainnél nincs jobb hely a trófeák megnyerésére. De emellett kitért egy aktuális kérdésre is, Neymarra: Galtier ragaszkodik hozzá, hiszen minden edző ilyen zsenikre vágyik, és ő már most világos elképzelései vannak a brazillal kapcsolatban.

Galtier-vel érkezik pár erősítés is:

A héten lehet két új középpályása és egy edzője a PSG-nek

Az már biztos, hogy Mauricio Pochettino távozik, az elsőszámú kiszemelt pedig már rábólintott az új érkezőkre.

(Fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
44% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés