Francia és spanyol források is arról írnak, hogy francia edzője lehet az FC Barcelonának.

A bajnokság elvesztése után Quique Setién helye még bizonytalanabbá vált, gyakorlatilag bármelyik pillanatban kirúghatják az edzőt, de persze arra is van esély, hogy még Setiénnel fogja végigszenvedni a BL-t a Barca.

Egy ideje már tudott, hogy a vezetőség Xavit szeretné edzőnek, de arra kevés esély van, hogy Xavi már nyáron elvállalja, hogy hazatérjen. A legvalószínűbb, hogy a következő évi elnökválasztás után egy új projekt keretein belül érkezik majd edzőnek a klub korábbi zseniális középpályása.

Ez pedig azt jelenti, hogy a Barcának szüksége van egy olyan edzőre, aki bevállalja, hogy – egyelőre – csak egy szezonra terveznek vele. Ez az edző lehet Laurent Blanc, a PSG és a francia válogatott korábbi trénere.

A Sport szerint Blanc nyitott a feladatra, és abban bízik, hogy egy év alatt olyan eredményeket tud elérni, amivel meggyőzné az aktuális vezetőséget arról, hogy hosszabb távon is ő a megfelelő személy a Barca edzői posztjára.

Blanc 2016 óta egyetlen csapatnál sem dolgozott, korábban a Bordeaux-nál, a francia válogatottnál és a PSG-nél volt edző. A Bordeaux-val egyszer, a PSG-vel háromszor nyerte meg a francia bajnokságot.

Setiént a napokban egyébként Sztoicskov (is) kritizálta:

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

Idén is az OKC sztárja lett az NBA legjobbja

Budapesten is lecsaphat a futballturizmus átka, avagy a kapkodó drukkerek legnagyobb rémálma

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.