Tavaly májusban még azt mondták róla, hogy "nem tud hozzátenni az együttes szerepléséhez", most már ilyet nem mondanak.

Javier Hernandez nem kellett a Manchester Unitednek, ezért előbb a 2014–2015-ös szezont a Real Madridnál töltötte, majd miután már a spanyoloknak sem kellett, az MU elpasszolta a Bayer Lerverkusennek.

A németek meg elég nagyot fogtak vele, ugyanis Chicharito eddigi 55 meccsén 33 gólt szerzett és még 7 gólpasszt is kiosztott. (Ez a mutatója a Unitednél töltött öt éve alatt 157, 59 és 20, a Madridnál töltött egy idénye alatt pedig 33, 9 és 9 volt.)

És erre most a Real is rájött, ezért most már nem is tűnik akkora hülyeségnek leigazolni Chicharitót, a klub vezetőségének egyik tagja, Santiago Aguado szerint most már hozzá tudna tenni az együttes szerepléséhez:

„Szívesen látnám Chicharitót ismét a Real Madridban, mivel remek játékosról van szó.”

A mértékadó transfermarkt.de 25 millió euróra taksálja a 28 éves mexikói csatár értékét.

A Real Madrid amúgy vasárnap az Athletic Bilbaóval játszik, illene nyerniük, akár gólokkal is.

(Forrás: ESPN)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bruno Fernandes szerint rengeteg pénzt ígértek neki a szaúdiak, de nem célja, hogy ő legyen a leggazdagabb

A Real Madrid futballistája bemutatta a szezon egyik legpofátlanabb szimulálását

A Tottenham 2026-ban először tudott meccset nyerni a Premier League-ben

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni