Két kiemelt meccset játszottak a BL keddi napján, a Man. City és a Real Madrid is otthon játszott rangadót, de csak Guardiola csapata nyert.

A City villámrajtot vett a Napoli ellen, 13 perc után már kettővel vezettek, miután Sterling és Jesus is gólt szerzett. A Napoli még az első félidőben kihagyott egy tizenegyest, a másodikban pedig csak szépíteni tudott. A Man. City kilenc ponttal vezeti a csoportját, a hatpontos Sahtar a második, a Napoli hárommal harmadik.

A Real–Tottenham komoly kis meccs volt, ahol főleg Lloris és Navas emelkedett ki, nekik köszönhetően volt csak egy-egy gól. A Spurs Varane öngóljával szerzett vezetést, a Real Ronaldo büntetőjével egyenlített. A második félidő aztán a kapusoké volt. Három forduló után mindkét csapat hét-hét pontos, a Dortmund közben komoly bajban, most az APOEL otthonában sem tudtak nyerni, döntetlent játszottak.

A Dortmund gyenge teljesítménye mellett még a Monaco betlije meglepetés eddig, a tavalyi elődöntős a harmadik körben otthon a Besiktastól kapott ki, a törökök eddig hibátlanok, a Monaco viszont szenved, csak három pontja van.

A Liverpool viszont tegnap nem szenvedett:

A BL-ben ritkán rúgnak hetet, a Liverpoolnak most idegenben sikerült

A Maribor szívta meg a Liverpool frusztrációját.

Bajnokok Ligája 3. forduló, keddi eredmények

APOEL–Dortmund 1–1
Feyenoord–Sahtar 1–2
Man. City–Napoli 2–1
Maribor–Liverpool 0–7
Monaco–Besiktas 1–2
RB Leipzig–FC Porto 3–2
Real Madrid–Tottenham 1–1
Szpartak Moszkva–Sevilla 5–1

(Fotó: AFP)

 

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Real Madrid és José Mourinho mindenben megegyezett, a portugál visszatér a Madridhoz

„Bocsássatok meg: fiatal voltam és hibáztam, amikor a Barcelonához mentem”

Felállva tapsolta utolsó meccsén a Barcelona közönsége a könnyeivel küszködő Lewandowskit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.