Megmondjuk, miért lehet bajnok a Barcelona két mérkőzéssel a bajnokság vége előtt, de csak két pont előnnyel.

Szóval?

Azért, mert a spanyol focisták sztrájkba léptek.

Miért léptek sztrájkba?

Azért, mert a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) felfüggesztette a bajnokságot és minden általuk szervezett labdarúgással kapcsolatos eseményt. Igaz, ez még a hétvégi fordulót nem érinti.

Miért függesztette fel?

Azért, mert a spanyol kormány nem volt túl bőkezű a szövetséggel, amikor a tévés jogdíjakról volt szó, de az is lehet, hogy csak a szövetség telhetetlen, amiért kevesellte azt a 4.55%-ot, amit a közvetítések után kapott.

Eddig a közvetítési jogokat a klubok önmaguk adhatták el, most pedig központilag akarják értékesíteni az egyenlőbb pénzelosztás miatt – ezt a törvényt szavazta meg a közelmúltban a profi liga (LFP), és ezt a törvényt ellenezte a RFEF és a játékosok szakszervezete (AFE).

Tehát:

Ha győz az első két helyezett, vagyis a Barcelona és a Real Madrid, akkor a két csapat között marad a két pont különbség Lionel Messiék javára. Ez pedig bajnoki címet érhet a Barcának, mivel jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy elmarad az utolsó két forduló, és a Spanyol Kupa döntője is.

Az megvan, hogy a Győri ETO-nak még az NB III-as indulás sem biztos?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az év védése: akkorát mentett a kapus, hogy ő is alig hitte el

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
6% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
44% +10 éve
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés